Kassán folytatja a DAC kapusa

By
Updated: august 27, 2015

Három hónapos vendégjátékra igazolt Kassára a DAC hálóőre, Andrej Pernecký.

A hírt a játékos a hivatalos Facebook profilján közölte, az információt honlapunknak is megerősítette.

„A szakmai stábbal való egyeztetés után úgy döntöttünk, mindkét fél számára az lesz a legjobb, ha vendégjátékra megyek egy olyan csapathoz, ahol stabilan védhetek. Így esett a választás a kassai csapatra, amely gazdag történelemmel büszkélkedhet és vissza szeretnének jutni az első osztályba. A szerződésem három hónapra, decemberig szól és akár már a vasárnapi bajnokin a kapuba állhatok. Nagyon fognak hiányozni a szurkolók, nekünk van a legjobb táborunk az országban. Remélem nem fognak rólam megfeledkezni, és úgy fognak nekem szorítani, ahogy én a DAC-nak!“ – nyilatkozta a fiatal hálóőr a sportolunk.sk érdeklődésre.

A 24-éves kapus 2013-tól erősíti a DAC csapatát, az új idénytől Tomáš Tujvel érkezésével csak a kispadon kapott helyet. A VSS Kassa együttese anyagi problémák miatt került kizárásra a Fortuna Ligából, jelenleg a DOXXbet Liga keleti csoportjában küzd a pontokért és a visszajutásért.

Fotó: fcdac.sk

https://www.facebook.com/events/828403835283370