A bősi futóklub tagjaival zajlott a 18. NN Ultrabalaton
A hagyományokhoz híven ezúttal is a Bősi Futóklub tagjaival zajlott a 18....
Fantasztikus hír minden DAC szurkoló számára, ugyanis Kalmár Zsolt hároméves szerződést kötött a dunaszerdahelyi csapattal – közölte a klub honlapja.
Kalmár Zsolt tavaly augusztusban, a 2017/2018-as szezon elején érkezett Dunaszerdahelyre egyéves kölcsönjátékra, vendégjátéka lejártával visszatért Lipcsébe. Július elején viszont sikerült megállapodnia a klubvezetéssel egy hosszú távú szerződés aláírásában, így a továbbiakban is a DAC sikereiért küzdhet.
„Elképesztően örülünk annak, hogy sikerült tető alá hoznunk Zsolt leigazolását, aki iránt nagy volt az érdeklődés a játékospiacon. Az egyéves ittléte alatt beváltotta a hozzá fűzött reményeket, olyan erőssége volt a csapatunknak, amilyet kerestünk. Nagyrészt neki köszönhető a fantasztikus bronzérmes helyezésünk és 25 éves szünet után a nemzetközi kupaszereplés kivívása. Zsolttal hároméves szerződést kötöttünk, és bízunk benne, hogy továbbra is húzóember lesz a Fortuna Liga legfelsőbb helyeiért folytatott küzdelemben, akárcsak a Slovnaft Cup mérkőzésein, nem utolsó sorban pedig az Európa Liga keménynek ígérkező selejtezőjében.” – nyilatkozta Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.
Fotó: Ugróczky István