A McLaren pilótája, Lando Norris nyerte a Miami Nagydíjat
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat,...
Újabb saját nevelésű játékos kapott profi szerződést a DAC futballklubnál, Horváth Attila kapus két évre kötelezte el magát a sárga-kékekhez.
A 19 éves játékos 2015-ben igazolt a DAC csapatához, ahol a korosztályos együttesekben szerepelt. Az elmúlt idényben a somorjai farmcsapatnál is lehetőséget kapott, az utolsó fordulóban a Zólyombrézó ellen pályára is léphetett. A tehetséges játékos 2023 nyaráig kötött szerződést a klub vezetőivel.
„Nagyon boldog vagyok, hogy már ilyen fiatalon leszerződhettem egy olyan klubbal, mint a DAC. Bízom benne, hogy a Somorjával való együttműködésnek köszönhetően folyamatos játéklehetőséget kapok. Egyúttal abban is reménykedek, hogy hamarosan tétmérkőzésen is pályára léphetek a DAC színeiben, és hogy idővel én leszek a klub elsőszámú kapusa. Ez az álmom” – nyilatkozta a klub honlapján Horváth Attila.