Verstappen indul az élről a Japán Nagydíjon
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a...
A Bős és a Nádszeg jutott a Slovnaft Cup 2. fordulójába, így mindkét együttes ligás csapatot fogadhat stadionjában. Lejátszották a Slovnaft Cup 1. fordulójának mérkőzéseit, amelyek izgalmas rangadókat hoztak. A nádszegiek...
Az ETO FC Győr csapatában folytatja a bősi Csóka Bálint, aki az elmúlt idényt a Somorja csapatánál töltötte. A fiatal játékos Bősön ismerkedett meg a labdarúgással hatévesen, majd onnan igazolt a DAC utánpótlásába,...
Fiatal tehetségével hosszabbított a DAC, amely hosszútávú szerződést kötött Szolgai Mátéval – közölte a klub honlapja. Szolgai Máté a DAC neveltje, az U19-es csapat kapitánya volt, majd a Somorja gárdájához került. A...
Megszorította a bajnok Slovant a Somorja, ennek ellenére a fővárosiak jutottak a legjobb négy közé a Slovnaft Cup sorozatában. Az 1:1-es rendes játékidő után tizenegyesek döntöttek, melyek során a Slovan bizonyult...
Változás történt az STK Somorja kupamérkőzésének helyszínén, a kék-fehérek nem rendezhetik hazai pályán a Slovan elleni negyeddöntőt – közölte az STK honlapja. Március 1-én rendezik meg a Somorja – Slovan Slovnaft...
Rangadókat rendeznek a Csallóközben a Slovnaft Cup negyeddöntőjében, igazi nagyágyúkkal mérkőzik a Somorja és a KFC Komárom. A pozsonyi Slovan az elhalasztott nyolcaddöntőt pótolta a Besztercebánya otthonában, és a 2:1-es győzelemmel...
A DAC újonnan igazolt játékosával erősít tavaszra az STK Somorja, féléves kölcsönjátékra érkezik Riquelme – közölte az STK honlapja. A 20 éves Riquelme az egykori híres középpályás, az argentin Juan Román...
Hét felkészülési mérkőzést vív az STK Somorja csapata, amely szlovák első és második ligás csapatokkal, továbbá magyarországi együttesekkel is megmérkőzik – számolt be róla a klub honlapja. Január 9-én kezdi meg...
Megvan az STK Somorja új vezetőedzője, aki nem más, mint a korábbi trencséni tréner, Juraj Ančic – közölte a klub honlapja. A 41 éves szakember a Trencsén ifjúságában kezdett dolgozni, majd...
Edzőváltást jelentett be a somorjai futballklub, Michal Kuruc két év után távozik a kék-fehérek kispadjáról – közölte a klub honlapja. A 41 éves tréner 2021 elején vette és a somorjai csapat irányítását. A...