Hazaszállították Jules Bianchit, állapota stabil

By
Updated: november 20, 2014

Hazaszállították Franciaországba Jules Bianchit. A család friss közleményében „fontos lépésről” írt, s kiemelte, a versenyző már nincs mesterséges kómában, de nem tért még magához. Állapota stabil – írja a telesport.hu.

Pozitív hírekkel szolgáltak Jules Bianchi szülei, Phillippe és Christine a Japán Nagydíjon súlyos sérülést szenvedett fiuk állapotáról. Az általuk közleményből kiderült, hogy a Marussia versenyzőjét már átszállították Franciaországba.

A közlemény szövege:

„Közel hét héttel Jules szuzukai balesete, valamint az ezt követő nehéz intenzív kezelése után most bejelentjük, hogy Jules fontos lépést tett előre. Jules már nincs mesterséges kómában, amibe közvetlenül a balesete után helyezték, ennek ellenére még mindig öntudatlan. Magától lélegzik, és a fontos életjelei stabilak, de az állapotát még mindig a kritikus megnevezéssel illetik. A kezelése most egy új szakaszba lépett, agyi funkcióinak javulásával.

Jules neurológiai állapota stabil maradt. Noha a helyzet továbbra is súlyos, és talán így is marad, úgy döntöttek, hogy elég stabil ahhoz, hogy áthelyezzék őt szülőhazájába, Franciaországba. Megkönnyebbülve erősíthetjük meg, hogy Jules-t légi úton múlt éjjel a jokkaicsi Mie egyetemi kórházból, Japánból a nizzai Központi Egyetemi Kórházba szállították, ahová nem sokkal ezelőtt érkezett meg. Jules most is sürgősségi ellátásban részesül, melyet Raucoules és Ichai professzorok irányítanak, állapotát pedig professzor Paquis ellenőrzi, aki az idegsebészet főorvosa.

Hálásak vagyunk, hogy Jules kezelésének újabb szakasza az otthonunkhoz közel folytatódik, ahol a családja és a barátai támogathatják őt. Csak dicsérni tudjuk a kezelőorvosait, akik a Mie egyetemi kórházban ellátták őt a balesete óta. Rendkívül hálásak vagyunk az orvosi személyzetnek mindenért, amit Jules-ért tettek, és családért, amely most nagyon nehéz időket él. Különösen szeretnénk megköszönni Kamei és Jamamicsi doktoroknak, valamint Mr. Ogurának, és a japán orvosi személyzet valamennyi tagjának!”

https://www.facebook.com/events/828403835283370