Asztalitenisz: Történelmi sikerek a Csallóközben

By
Updated: apríl 18, 2015

Történelmi asztalitenisz sikereket ért el két csallóközi együttes. A női extraligában a dunaszerdahelyi csapat a négyes döntőben 6:3 arányban diadalmaskodott és hódította el a győztesnek járó serleget. A férfiak bajnokságában a hodosi gárda Holíčon a házigazda ellen harcolta ki szintén 6:3-as eredménnyel az értékes bajnoki trófeát.

Női extraliga döntő: Dunaszerdahely – Nagytapolcsány 6:3

A négyesdöntő végeredménye: 1. Dunaszerdahely, 2. Nagytapolcsány, 3. Viktória Trnava A, 4. MSK Malacky A

A győztes csapat tagjai: Dauberová Andrea, Majerčíková Viera, Haraszti Nóra, Szabó Andrea, Kmeť Vladislav edző.

A győztes dunaszerdahelyi csapat

A győztes dunaszerdahelyi csapat

„Történelmi sikert ez a csapatunk számára, a 18-szoros bajnok Nagytapolcsányt sikerült legyőznünk. Az egész idényünk kiegyensúlyozott volt, a 18 mérkőzés során egyet sem veszítettünk el. A döntőben is láthattuk, hogy a nagytapolcsányiaknak tapaszalt csapata van, de a játékosaink remekül játszottak. Ez történelmi siker számunkra, mert van Európa bajnoki címünk, továbbá egyéni szlovák bajnokunk is, de csapatban még nem sikerült győznünk. 65 éves koromra megkaptam a lányoktól ezt a szép ajándékot, nagyon szépen köszönöm ezt nekik. Négy alkalommal voltunk másodikok, ötször harmadikok. Mivel az alapszakasz győztesének a döntőben elég az 5:5-ös döntetlen, többször így maradtunk alul.“ – nyilatkozta honlapunknak az örökökkel teli Kmeť Vladislav, a csapat edzője.

A hodosiak szombaton 6:2 arányban győztek a pozsonyi Feromax együttese felett, a döntőben pedig a házigazda Holíč gárdáját múlták felül 6:3-ra.

Elődöntő: Hodos – Feromax BA 6:2

Döntő: Holíč – Hodos 3:6, Novota 2,5, Truksa 0,5 – Lelkeš 3, Muskó 2, Grežo 1.

A négyesdöntő végeredménye: 1. Hodos, 2. Stavoimpex Holíč, 3. Feromax BA, 4. MSK Čadca.

A győztes csapat tagjai: Muskó Péter, Lelkeš Zoltán, Grežo Martin

kertesz_photo

https://www.facebook.com/events/828403835283370