Befejezi aktív pályafutását a DAC korábbi hátvédje

By
Updated: jún 23, 2020

Befejezi aktív pályafutását az Aranyosmarót hátvédje, Jakub Brašeň 31 évesen vonul vissza a futballtól. 

Ezen a lehetőségen már régóta gondolkodtam. Jött egy lehetőség egy érdekes munkára és elvállaltam. A másik oldalon viszont gyakrabban leszek otthon a családommal. A döntésen legfőbb oka viszont ez volt.“ – nyilatkozta a klub honlapjának Jakub Brašeň, aki az Aranyosmarót színeiben fejezi be pályafutását. A ViOn együtteséhez 2018 nyarán csatlakozott és 63 mérkőzésen lépett pályára.

Besztercebányán nevelkedett, majd a DAC, a Szenice és az Aranyosmarót csapataiban szerepelt, külföldön pedig megfordult Mezőkövesden. „Nem bánom a pályafutásom alatt meghozott döntéseket. Természetesen mindig lehetne jobb, de összességében elégedett vagyok. Igaz, a külföldi pályafutásom jobban is alakulhatott volna. Az egyik legszebb időszakot Dunaszerdahelyen töltöttem, ott született meg a fiam is. Mindig azt mondtam, hogy a ligából sosem estem ki. Besztercebányával harmadik voltam, de a DAC, a ViOn és a Szenice csapatával a kiesés ellen küzdöttünk és mindig sikerült bennmaradni. Kiváncsi vagyok, hogy fogok tudni alkalmazkodni a futball utáni élethez, de éreztem, hogy változást kell hoznom az életemben.“ – zárta Jakub Brašeň.

A 31 éves jobbhátvéd szerződése június 30-val lejár és kérésére a klub nem hosszabbította meg, ugyanis július 1-én már új munkahelyén jelentkezik. Pályafutása során 303 mérkőzésen lépett pályára Szlovákiában, míg Magyarországon a Mezőkövesd színeiben 5 találkozón szerepelt.

Fotó: FC ViOn

https://www.facebook.com/events/828403835283370