Elrajtolt a téli felkészülés – Slovan

By
Updated: január 11, 2016

Január 9-én szombaton népesült be a Slovan öltözője, Nikodimos Papavasiliou 21 játékost köszöntött az első edzésen. Az fizikai tesztek után vasárnap Priskin Tamással a soraiban törökországi Belek felé vették az irányt, ahol kondíciós edzések következnek. A téli felkészülsé során a játékosok három edzőtábort abszolválnak.

A pozsonyiak tavasszal több játékossal nem számolnak: Erika Čikoš, Hudák Dávid, Nicolas Gorosito, Lester Peltier, Patrik Sabo, Timotej Záhumenský és Samuel Štefánik. Újoncként érkezik a holland Joeri de Kapms, aki az Ajax akadémiáján nevelkedett, legutóbb az NAC Breda együttesében szerepelt.

joeridekamps-slovan

Joeri de Kapms

Az égszínkékek január 10. és 20. között Törökországban készülnek, ahol a kondíció felvétele a cél, majd január 22. és 24. között Csehországba utaznak. Február elején visszatérnek Törökországba és a játék kerül előtérbe.

“Szeretnénk még egy jobb és egy középhátvédet igazolni. Örülök, hogy remek körülmények között készülhetünk, főleg az első 10-15 nap lesz számunkra fontos. Visszatérve Csehországba utazunk, majd ismét Törökországban folytatjuk.“ – nyilatkozta Papavasiliou vezetőedző.

A Slovan felkészülési programja:
Január 10. – 20.: Edzőtábor Törökország
Január 22.-24.: Edzőtábor Csehországban
Január 23.: Slovan – Liberec
Január 24.: Jablonec – Slovan
Január 30.: Edzőmérkőzés tervben
Január 31.-február 14.: Edzőtábor Törökországban
Február 3.: Slovan – CS Craiova (román)
Február 6.: Slovan – Ludogores Razgard (bolgár)
Február 10.: Slovan – Dinamo Tbilisi (grúz)
Február 13.: Slovan – Aalborg (dán)
Február 20.: Slovan – Szenc

Fotók: SK Slovan Facebook

https://www.facebook.com/events/828403835283370