Pačinda: Nincs konkurenciája a DAC szurkolótáborának!

By
Updated: júl 26, 2015

A bajnokság második mérkőzésén is győzött a DAC, ezúttal a Nagyszombat csapatát múlta felül 2:1 arányban. Az összecsapás hőse Erik Pačinda volt, aki két találattal eldöntötte a három pont sorsát.

A DAC középpályása először akcióból, majd büntetőből vette be az ellenfél hálóját. „Az első félidőben is sok helyzetünk volt, de végül egy hiba miatt a nagyszombatiak megbüntettek bennünket. Tudtam, hogy a gól előtt hibáztam, végül a további apró hibák után gólt kaptunk. Az öltözőben megbeszéltük, hogy meg kell fordítanunk a eredményt, ez sikerült is. A büntetőnél bíztam magamban, kiválasztottam az oldalt, ahova rúgni akartam. A kapus eltalálta az irányt, de a labda a hálóban kötött ki.“ – nyilatkozta honlapunknak Erik Pačinda. dac-tt2015-1

Két forduló után továbbra is pontveszteség nélkül a DAC, az elkövetkező mérkőzéseken is erős ellenfelek várnak Tomislav Marić játékosaira. A csapat számára nagy erőt ad a fantasztikus szurkolótábor, amely ezúttal is tizenkettedik játékosként hajtotta a sárga-kékeket. „Remek iramú mérkőzéseket játszunk, Nagyszombat is egy kemény ellenfél, amely az Európa Ligában szerepel. A bajnokság elején nehéz sorsolásunk van, Szenyice, Nagyszombat, Slovan, Trencsén, mindannyian a táblázat első feléhez tartoznak. Ha százszázalékosan fel leszünk készülve, megszorongatjuk őket, ráadásul a remek szurkolótábor is hajt bennünket. Ők a mi tizenkettedik játékosunk, fantasztikus előttük játszani. Ha továbbra is így folytatjuk, összeroskad stadion. Dunaszerdahelynek nincs konkurenciája a bajnokságban, a DAC-nak van a legjobb szurkolótábora.“

A bal lábas játékos két mérkőzésen már három találatnál jár, de ahogy monda, a lényeg, hogy a csapat eredményes legyen. „Azért jöttem, hogy segítsek. Mindegy, hogy ki rúg gólt, a lényeg, hogy eredményesek legyünk. Kassán tavaly négy találatot értem el, jelenleg két mérkőzés után háromszor találtam kapuba. Remélem már a Slovan ellen megdöntöm a tavalyi góltermelésem.“

kertesz_photo

https://www.facebook.com/events/828403835283370