Slovnaft Cup: Győzött a KFC Komárom, a Csallóközbe érkezik a Rózsahegy és a Nagymihály
Lejátszották a Slovnaft Cup 3. fordulójának elmaradt mérkőzéseit, győzött a Komárom és...
Március 15-én, vasárnap 19:00 órai kezdettel rendezik a Fortuna Liga 22. fordulójának rangadóját, melyen a DAC a pozsonyi Slovanhoz látogat.
Már a hét folyamán a szurkolók körében is érezni lehetett, nem akármilyen mérkőzés vár a sárga-kékekre vasárnap. A DAC az elmúlt fordulóban 1:0 arányban legyőzte Zólyombrézó együttesét, a győztes gólt Ľubomír Michalík szerezte. A hétközi gyakorlásokon már Roland Černák és Szabó Ottó is teljes intenzitású edzéseket végzett. További hírek alapján a Slovantól kölcsönkapott kapus, Martin Polaček is pályára léphet. A dac idegenbeli mérlege nem éppen kecsegtető, 10 mérkőzésből mindössze négy pontot tudtak szerezni, legutóbb még október 25-én a Kassa vendégeként.
A DAC várható kezdőcsapata a Sportolunk.sk szerint: Polaček – Turňa, Michalík, Kwin, Szabó – Ljubicic – Ujlaky, Krišto, Sesar, Štepanovský – Szarka.
Az égszínkékek a hétközi pótolt mérkőzésen 1:1-es döntetlent játszottak Nagyszombat ellen, így már a tabella negyedik helyét foglalják el. A párharc Saláta Kornél számára is különleges lesz, mivel ősszel még a dunaszerdahelyiek mezét viselte, most viszont a Slovan védelmét erősíti. A felfrissített játékoskeretben a fiatalok viszik a prímet, főleg Adam Zreľák okoz problémát az ellenfelek védelmének. Az égszínkékek két hazai mérkőzést játszottak idén: a Zsolnától 2:1-es vereséget szenvedtek el, míg a Nagyszombat ellen 1:1-es döntetlenre futotta.
A mérkőzést megelőzte a Slovan huligánjainak rendbontása, ugyanis péntekre virradóra több dunaszerdahelyi épületet is megrongáltak, többek között a DAC stadionjának kerítését is összefirkálták. A klub vezetői remélik, a bűntettekre pályán válaszolnak.
Kiemelt biztonsági intézkedések!
A mérkőzés kiemelt fontosságú, komoly biztonsági intézkedések előzik meg a nézők stadionba jutását. Az előzetes hírek szerint akár 300 dunaszerdahelyi szurkoló is buzdíthatja kedvenceit a fővárosban.
Az YBS fanklub korábban két felhívást is idézett a mérkőzésre kilátogatók felé: „Akik autóval indulnak azoknak friss információ, hogy Somorján az OMV töltőállomásnál lesz a gyülekező 17:30-kor, ahonnét rendőrségi felvezetéssel indulnak Pozsonyba a kijelölt parkolóba. A mérkőzésre jegyeket a helyszínen a DAC klub alkalmazottjai fogják árulni. 500 jegyet igényelt a klub, jelenleg 300 körül vásároltak meccsjegyet. Akinek nincs vonatjegye, az a biztonság kedvéért érdeklődjön az autóval indulóknál. Mindenkit kérünk, hogy ne üljön fel semmilyen provokációra! Szurkoljuk le a slovanistákat és hajszoljuk győzelembe kedvenc csapatunkat!“
A biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban a DAC honlapja nyújt bővebb információkat.
Ismét Tippverseny!
Ismét lehetőség nyílik megtippelni a mérkőzés végeredményét, a pontos végeredményt eltalálők között 5 euró értékű fogadási utalványt sorsolunk ki a DOXXbet fogadási iroda jóvoltából. A tippverseny elérhető a Sportolunk.sk Facebook oldalán.