DAC: Egygólos vereség a Videoton ellen

By
Updated: február 21, 2015

Egy kiváló hangulatú mérkőzésen maradt alul a DAC csapata, a vendég Videoton 1:0 arányban győzött Dunaszerdahelyen.

Már a kezdő sípszó előtt érezhető volt, a sárga-kékek közönsége három hónap kihagyás után már éhes a futballra. A mérkőzésre majdhogy nem 3000 néző sereglett össze és megtekinthették csapatuk összecsapását a magyar bajnoki cím várományosával.

Az első félidőben jobbára a hazai csapat volt fölényben. A legnagyobb helyzet Štepanovský előtt adódott, aki Sesar kiugratása után Calatayud kapus előtt találta magát, de lövés helyett átadásra szánta el magát.

A második játékrész elején a DAC kapujától 20 méterre szabadrúgáshoz jutott a Vidi, a labdát pedig a sorfal mellett eltekerve Gyurcsó lőtte a hálóba. Később Szabó Ottó próbált meg szintén szabadrúgásból veszélyeztetni, lövése viszont a kapu fölé szállt.

A mérkőzés állása már nem változott, a Videoton 1:0-ás győzelmet aratott a Csallóközben.

Külön szót érdemelnek a szurkolók. A hazai B közép ismét kitett magáért, nem csak a DAC csapata, hanem a hangszálak is főpróbát tartottak. A fehérváriakkal tartott egy száz fős szurkolói csoport, így a két tábor kiváló hangulatot teremtet a barátságos mérkőzésen.

FC DAC – Videoton Székesfehérvár 0:1 (0:0)
Gólszerző: 50. Gyurcsó

DAC: Polaček – Turňa, Michalík, Kwin (74. Majerník), Szabó – Ljubicic (74. Ľupták) – Štepanovský, Sesar (69. Sarr), Krišto, Brašeň (62. Ujlaky) – Szarka (69. Jurčo)

Videoton: Calatayud – Szolnoki (67. Brachi), Chakla (77. Juhász), Fejes (67. Vinicius), Maréval (67. Heffler) – Simon, Trebotic – Oliveira (67. Pajac), Kovács (59. Ivanovski), Gyurcsó (67. Alvarez) – Nikolic (67. Feczesin)

kertesz_photo

https://www.facebook.com/events/828403835283370