Huszti Szabolcs a Videoton csapatához igazolt!

By
Updated: január 11, 2018

Válogatott játékossal erősít a Videoton, tizenkét és fél év után ismét a magyar bajnokságban szerepel Huszti Szabolcs.

A 34 éves szélső több klubnál is szerepelt pályafutása során, elég csak az orosz Zenit, a német Hannover és Frankfurt csapatait említeni, az elmúlt időszakot pedig a kínai Csangcsu Jatai csapatánál töltötte.

„Őszinte leszek, korábban nem gondoltam volna, hogy én még a magyar bajnokságban pályára lépek. A tavalyi sérülésem után viszont sok időt töltöttem itthon – ezúton is köszönöm Peter Friar-nek a segítséget, akivel együtt dolgoztam az elmúlt hónapokban – ekkor keresett meg a Vidi. Beszéltem Kovács Zoltánnal és Marko Nikoliccsal is, meghallgattam őket, de elsőre arra gondoltam, hogy nem térek haza. Később aztán sok „apró” dolog megváltoztatta a véleményem. Kovács Zoltán is rengetegszer kereste Vladan Filipovicsot, Marko Nikolics külön felvázolta nekem a terveket, Juhász Rolival is sokat beszélgettem, Danko Lazovics is felhívott, Garancsi Istvánnal is leültünk és mindenki biztosított arról, hogy a Vidinek komoly céljai vannak. Hosszú távú szerződést írtam alá, úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam” – nyilatkozta a Videoton honlapjának Huszti Szabolcs.

https://www.facebook.com/events/828403835283370