Hosszú időre kidőlt Király Gábor

By
Updated: september 16, 2016

Több hét kényszerpihenő vár Király Gáborra, akit a szombathelyiek Videoton elleni bajnoki mérkőzésén kellett combközelítőizom-sérülés miatt lecserélni – írja a sportfaktor.hu.

„Pár hetet biztosan ki kell hagynom, hogy pontosan mennyit, azt most még nem tudom megmondani“ – nyilatkozta a vaol.hu-nak a válogatottól az Eb után visszavonuló portás. „Már a lecserélésem után az öltözőben elkezdődött a rehabilitációm, jegeltek, majd szakszerű ellátást is kaptam. Éjjel, amikor hazaértem Szombathelyre, egyből mentem a kórházba, MRI-vizsgálaton estem át, fél egykor végeztem, az eredmény is megvan: pihenőt írtak elő. Három ujjamon meg tudom számolni, hány ilyen meccs közbeni sérülésem volt. Nem fogom elkapkodni a visszatérést, rendesen kipihenem, de nálam az a baj, hogy ha pihentetem, fáj, ha mozgok, akkor viszont sokkal jobb. De nem százszázalékos a lábam, erre oda kell figyelni. Naponta egy, illetve két kezelésem van, a gyógyulás fázisában vagyok. A mostani sérülésem nincs összefüggésben a korábbival, noha hasonló helyen van, mint a csípősérülésem volt. Az már teljesen rendbe jött, ezt a háromhetes szünetben elvégzett felmérések is igazolták. A mostani sérülésem is azt mutatja, hogy az idő kezd szép lassan eljárni felettem, de próbálok még maximumot teljesíteni, a testet azonban nem lehet becsapni“.

https://www.facebook.com/events/828403835283370