Miriuta: „Ha jól futballozunk, a nézők is mellénk állnak“

By
Updated: január 23, 2015

Miriuta Vasile, a Győri ETO vezetőedzője 13 győzelemmel és 39 ponttal lenne igazán elégedett tavasszal, továbbá darálós, agresszív focival a közönséget is visszacsábítanák a lelátóra. Ehhez egyelőre új csapatot formál a korábbi magyar válogatott játékos, aki kilenc futballistát már elengedett, köztük Varga Rolandot az FTC-hez, az ő ügyéről külön is beszélt a szakember. Miriuta a meglévő három új arc mellé még 3-4 igazolással tervez – közölte a csakfoci.hu.

Miriuta Vasile a Digi Sport „Reggeli start“ című műsorában elárulta, nagyon boldog, hogy korábban megfogalmazott céljai (edzősködés Győrben, a Ferencvárosnál és a magyar válogatottnál) közül az egyiket máris megtapasztalhatta.

„Remélem, hosszú ideig az ETO-nál lehetek majd, szerettem itt lenni játékosként is és most edzőként is. Azt várom, és azt remélem, hogy ott lehetünk majd a dobogón, mert ez a kilencedik hely nem megfelelő. Egyelőre két és fél évre van szerződésem, de remélem, majd hosszabbítani fogunk. A legfontosabb most a tavaszi szezon, sokkal jobbnak kell lennünk, mint ősszel. Ha jól futballozunk, ha ledaráljuk az ellenfelet a 90 percek során, akkor a közönség is mellénk fog állni. Agresszív foci kell, itt más nem lehet. Meg kell nyerni mind a 13 meccset, szereznünk kell 39 pontot, akkor lehetünk majd igazán elégedettek.“

Korábban Miriuta egy kritikus megjegyzést tett csapata erőállapotára, amit egyesek elődje, Horváth Ferenc kritikájának is tartottak egyben, de a Győr új edzője tisztázta a helyzetet.

„Nagyon jó edzőnek tartom és szeretem Horváth Ferencet, nem ellene szólt ez a kijelentésem, nem akartam ezzel bántani. Több, mint egy hónapig nem volt vezetőedzője az ETO-nak, mielőtt idejöttem. A kijelentésem csak arról szólt, hogy ehhez a focihoz, amit én akarok játszani, más kell, a labdavesztés utáni letámadás, a „pressing“, ehhez nem volt erő, csak nagyjából hatvan percig. Atletikusabb futballt akarok játszatni a csapattal, mint az Atlético Madrid vagy a Dortmund.“

Ami a játékoskeret alakulását illeti, kilenc futballista került már szabadlistára, többségük már talált magának új csapatot. A távozók között volt Varga Roland is, aki a Ferencvároshoz került.

„Ezeket a játékosokat nem elküldtem, csak mondtam nekik, hogy találhatnak maguknak másik csapatot. A tavaszi szezonban már nem számítok rákjuk, mert más stílust akarok meghonosítani a csapatnál, ők ebbe sajnos nem fértek bele. Más hozzáállás kell, ehhez elég volt két hét, hogy felmérjem, kire van szükségem. Varga Rolandnak nyáron lejárt volna a szerződése, találkoztam vele kétszer, egyszer Győrben és egyszer Budapesten is. Mondtam és megmagyaráztam neki, hogy szükségem van rá, maradjon itt velünk, de azt mondta, menni akar, mert úgy érezte, itt már csak „lefelé menne” a pályafutása, és azt nem akarja. Ha valaki nem akar szívesen itt maradni, akkor menjen, nem? Ez az ő döntése volt. “ – nyilatkozta pénteken a Kolozsvárról, az ősz végén érkezett tréner.

Ami az érkező oldalt illeti, Miriutának megvannak a kiszemeltjei, de nem akarja elárasztani sem a csapatot új játékosokkal.

„Nem egyszerű a távozók pótlása, de megpróbálunk mindent. Tarsoly Csaba elnök úrral és Sasa Stevanovic sportigazgatóval együtt, egy csapatként, közösen próbáljuk megtalálni a legjobb lehetőségeket, jó játékosokat, télen azonban nehezebb, mint nyáron. Nem akarok fölöslegesen idehozni egy csomó játékost, elég lenne nekem 3-4 új futballista is. Három új igazolás már van, de nem zárható ki néhány újabb játékos érkezése.“

kertesz_photoFutbal Fan Shop

https://www.facebook.com/events/828403835283370