Magyar állampolgár lett Marco Rossi és Cosimo Inguscio

By
Updated: október 3, 2023

Magyar állampolgársági esküt tett Marco Rossi, a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya és Cosimo Inguscio másodedző kedden Budapesten, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében.

Az eskü szövegét Pokorni Zoltán, XII. kerületi fideszes polgármester olvasta fel.
A magyar emberek már régóta szívükbe zárták önöket – mondta a két sportembert köszöntő beszédében Novák Katalin, hozzátéve: „a mai nappal a magyar emberek és önök hivatalosan is igent mondtak egymásra.“
Önök egy kölcsönös, szabad döntés eredményeképpen veszik fel a magyar állampolgárságot – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve: az, hogy a magyar nemzeti válogatottat magyar állampolgárok fogják vezetni, „mindannyiunknak sokat jelent“.
Megköszönte, hogy a magyarok mellett tették le a voksukat, s ami eddig csak a munkahelyet jelentette számukra, ma már a „második hazájukat“ is. A mi feladatunk az, hogy olyan ország legyen Magyarország, amelyre önök második hazájukként is büszkék lehetnek. Mi pedig azt várjuk önöktől, hogy büszkék lehessünk a magyar válogatottra – mutatott rá Novák Katalin. Harminc év elteltével, manapság ismét büszkeséggel tekinthetünk a magyar válogatottra, és örülhetünk annak is, hogy a fiatalok, kamaszok is lelkesednek a magyar sportolókért, ami sokat jelent a mai világban. Ma már a 4:0 az egykori 6:3 – hangsúlyozta Novák Katalin.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke kiemelte, hogy Magyarországon és az egész világban nagy szerepe van a futballnak. Mint mondta, Marco Rossi és Cosimo Inguscio különböző karakter, más a mentalitásuk, de mindketten kiváló szakemberek, keményen dolgoznak. Felidézte, hogy az 1920-as években sok magyar edző ment Olaszországba dolgozni, s az olasz csapatokkal igen jó eredményeket értek el. Csányi Sándor azt kérte, hogy Marco Rossi és Cosimo Inguscio rója le ezt az adósságot, és tegye világbajnokká a magyar futballválogatottat is. A rendezvényen részt vett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is.

Fotó: mlsz.hu

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370