A Slovan spanyol középpályásával erősít a Honvéd

By
Updated: jún 14, 2021

A Slovan középpályásával erősít a Budapest Honvéd, amely leigazolta a spanyol Nonót – közölte a klub honlapja.

Háromszoros szlovák bajnok és kétszeres kupagyőztes, korábbi spanyol utánpótlás-válogatott középpályás érkezett Kispestre, a Honvéd kétéves szerződést kötött José Antonio Delgado Villarral, vagyis Nonóval.

„Nono személyében egy győztes mentalitású játékos érkezett hozzánk, aki játszott a spanyol első osztályban is. Az elmúlt években a Slovan meghatározó játékosa volt, ahol több bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett. Egyszer már szerepelt Magyarországon, de hiányérzettel távozott. Szeretne bizonyítani és sikereket elérni itt is” – nyilatkozta Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője.

A 28 esztendős középpályás a Real Betisben kezdte a pályafutását, U19-es Európa-bajnok volt a spanyol válogatott tagjaként, megfordult a német Sandhausen, a spanyol Elche és a Murcia együttesében, utána másfél évet töltött Miskolcon, majd három és felet a Slovan Bratislavánál. Az OTP Bank Ligában 30 meccset játszott eddig, míg a Slovannal 71 szlovák bajnokin lépett pályára, 6 gólt szerzett és 16 gólpasszt adott.

Fotó: honvedfc.hu

https://www.facebook.com/events/828403835283370