Carlo Ancelotti lehet a Bayern edzője

By
Updated: december 18, 2015

A Marca információi szerint Guardiola már közölte Rummenigével, hogy nem hosszabbítja meg lejáró szerződését a nyáron, így akár már a jövő héten bejelenthetik a német rekordbajnok új edzőjét, aki – szintén a spanyol lap szerint – nem lesz más, mint Carlo Ancelotti. De a katalán sztáredző sem marad majd munka nélkül, hiszen úgy hírlik, manchesteri versenyfutás lesz érte a nyáron.

Guardiola nem marad, Ancelotti jöhet – írja a Marca, amiből kiderül: a katalán sztáredzőnek elege lett Münchenből, és már közölte is a német klub vezetőségével, hogy nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését. Mindez nem érhette váratlanul a Bayern-vezéreket, ugyanis igen előrehaladott tárgyalásokat folytattak már Ancelottival, akinek kapcsán a jól értesült spanyol újság azt is tudni véli, hogy jövő héten már be is jelentik: ő lesz Müllerék edzője 3 éven át. Azt már a Bild című német lap teszi hozzá írásában, hogy sok egyéb jel is arra utal, hogy Guardiola ősztől már nem a bajorokat fogja irányítani.

Így érthető, hogy a pletykák szerint miért volt olyan passzív az olasz tréner a Liverpool edzőváltásánál, és miért utasította vissza a Chelsea és a Manchester United érdeklődését – írja a Marca a cikkben. Hozzáteszik: a kapcsolatfelvétel már májusban megtörtént, amikor kétséges volt, hogy Guardiola fogja-e folytatni. Azt már a Bild idézi, hogy két hete Ancelotti úgy nyilatkozott a France Football-nak, hogy jövőre újra edző lesz, mégpedig egy olyan klubé, amelyik képes arra, hogy BL-t nyerjen.

Mindez ráillik a Bayern-re, legalábbis játékosállomány szintjén biztosan kijelenthető, hogy BL-t nyerni képes játékosokból áll. Azonban a Bajnokok Ligája megnyeréséhez nem elég 11 szupersztárt a pályára küldeni, ahhoz a futball íratlan szabályai szerint egy olyan edző is kell, aki már nyert BL-t. Ancelotti éppen két éve nyert a Reallal, tehát nem ismeretlen számára a műfaj. Ha kinevezik, akkor Bayernnel is esélye lehet erre. A kérdés már csak az, hogy „be is rúgja a helyzetet“, vagy csak „kidolgozza“ azt.

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370