Négy csapat már kijutott az EB-re

By
Updated: september 10, 2015

Az elmúlt közel egy hétben lebonyolított Európa-bajnoki selejtezők során négy válogatott – az izlandi, a cseh, az angol és az osztrák – biztosította helyét a jövő évi franciaországi kontinensviadalon, október közepéig pedig még 15 együttes jut ki egyenes ágon a tornára. A magyar válogatott számára a pótselejtezőt érő harmadik hely megszerzése a realitás.

Az A csoportban az izlandiak és a csehek egyformán 19 pontot gyűjtöttek eddig, a harmadik, pótselejtezőt érő pozíciót jelenleg a törökök foglalják el 12-vel, mögöttük a legutóbb világbajnoki bronzérmes hollandok a negyedikek 10 ponttal. Izland múlt csütörtökön 1-0-ra nyert Hollandia vendégeként, aztán gól nélküli döntetlent ért el vasárnap a csoportban utolsó kazahokkal szemben, míg Csehország Kazahsztán és Lettország legyőzésével „váltotta meg repülőjegyét“ az Eb-re.

Az E csoportot vezető angolok San Marinóban, majd otthon a svájciak ellen megőrizték százszázalékos mérlegüket, egyben ki is jutottak a kontinenstornára, míg a G csoportban első Ausztria a Moldova és Svédország felett aratott győzelemmel biztosította helyét az Eb-n.

Az október 8. és 13. között sorra kerülő utolsó két fordulót nagyon kedvező helyzetből várja a B csoportot vezető Wales és a mögötte második Belgium, a C csoportban első Spanyolország, és jó eséllyel vág neki a záróköröknek a D csoport élén álló világbajnok Németország is.

Az automatikus kijutást érő további helyekért nagy küzdelem várható a selejtezősorozat végén, akárcsak a pótselejtezőt jelentő harmadik pozíciókért. A harmadikok közül ráadásul a legjobb egyenes ágon jut a 24 Eb-résztvevő közé, így minden megszerezhető pontnak nagy jelentősége van ebből a szempontból is. Az sem mindegy, mely csapatok végeznek az utolsó helyeken, mivel a hatcsapatos csoportokban a velük szemben elért eredmények kiesnek a harmadikok rangsorolásánál.

A magyar válogatott a románok és az északírek ellen elért döntetlen után harmadik az F csoportban, s az október 8-án Budapesten vendégeskedő Feröer-szigetek legyőzésével ezt a helyet végképp bebiztosíthatja. Bernd Storck szövetségi kapitány csapata a harmadik helyezettek ranglistáján is harmadik 12 ponttal, előtte a szintén 12 pontos, de sokkal jobb gólaránnyal rendelkező horvátok a másodikak, míg a 13 pontos ukránok az elsők.

Az Eb-selejtező csoportállásai és további programja:

Az A csoport állása:
1. (már továbbjutott) Izland 19 pont (15-3)
2. (már továbbjutott) Csehország 19 (16-10)
3. Törökország 12
4. Hollandia 10
5. Lettország 4
6. Kazahsztán 2

Az utolsó két forduló programja:
október 10.:
Izland-Lettország, Reykjavik 18.00
Kazahsztán-Hollandia, Asztana 18.00
Csehország-Törökország, Prága 20.45

október 13.:
Lettország-Kazahsztán, Riga 20.45
Hollandia-Csehország 20.45
Törökország-Izland, Bursa 20.45

A B csoport állása:
1. Wales 18 pont
2. Belgium 17
3. Izrael 13
4. Bosznia-Hercegovina 11
5. Ciprus 9
6. Andorra 0

Az utolsó két forduló programja:
október 10.:
Andorra-Belgium, Andorra la Vella 20.45
Bosznia-Hercegovina – Wales, Zenica 20.45
Izrael-Ciprus, Jeruzsálem 20.45

október 13.:
Belgium-Izrael, Brüsszel 20.45
Ciprus – Bosznia-Hercegovina, Nicosia 20.45
Wales-Andorra, Cardiff 20.45

A C csoport állása:
1. Spanyolország 21 pont
2. Szlovákia 19
3. Ukrajna 16
4. Fehéroroszország 7
5. Luxemburg 4
6. Macedónia 3

Az utolsó két forduló programja:
október 9.:
Macedónia-Ukrajna, Szkopje 20.45
Szlovákia-Fehéroroszország, Zsolna 20.45
Spanyolország-Luxemburg, Logrono 20.45

október 12.:
Fehéroroszország-Macedónia, Boriszov 20.45
Luxemburg-Szlovákia, Luxembourg 20.45
Ukrajna-Spanyolország, Kijev 20.45

A D csoport állása:
1. Németország 19 pont
2. Lengyelország 17
3. Írország 15
4. Skócia 11
5. Grúzia 6
6. Gibraltár 0

Az utolsó két forduló programja:
október 8.:
Grúzia-Gibraltár, Tbiliszi 18.00
Írország-Németország, Dublin 20.45
Skócia-Lengyelország, Glasgow 20.45

október 11.:
Németország-Grúzia, Lipcse 20.45
Gibraltár-Skócia, Faro-Loule 20.45
Lengyelország-Írország, Varsó 20.45

Az E csoport állása:
1. (és már továbbjutott) Anglia 24 pont
2. Svájc 15
3. Szlovénia 12
4. Észtország 10
5. Litvánia 9
6. San Marino 1

Az utolsó két forduló programja:
október 9.:
Anglia-Észtország, London 20.45
Szlovénia-Litvánia, Ljubljana 20.45
Svájc-San Marino, St. Gallen 20.45

október 12.:
Észtország-Svájc, Tallinn 20.45
Litvánia-Anglia, Vilnius 20.45
San Marino-Szlovénia, Serravalle 20.45

Az F csoport állása:
1. Észak-Írország     8  5  2  1  12-6  17 pont
2. Románia            8  4  4  –   7-1  16
3. MAGYARORSZÁG       8  3  4  1   6-4  13
4. Finnország         8  3  1  4   7-8  10
5. Feröer-szigetek    8  2  –  6   5-12  6
6. Görögország        8  –  3  5   2-8   3

Az utolsó két forduló programja:
október 8.:
MAGYARORSZÁG – Feröer-szigetek 20.45
Észak-Írország – Görögország 20.45
Románia-Finnország 20.45

október 11.:
Görögország-MAGYARORSZÁG 18.00
Feröer-szigetek – Románia 18.00
Finnország – Észak-Írország 18.00

A G csoport állása:
1. (és már továbbjutott) Ausztria 22 pont
2. Oroszország 14
3. Svédország 12
4. Montenegró 11
5. Liechtenstein 5
6. Moldova 2

Az utolsó két forduló programja:
október 9.:
Liechtenstein-Svédország, Vaduz 20.45
Moldova-Oroszország, Chisinau 20.45
Montenegró-Ausztria, Podgorica 20.45

október 12.:
Ausztria-Liechtenstein, Bécs 18.00
Oroszország-Montenegró, Szentpétervár 18.00
Svédország-Moldova, Solna 18.00

A H csoport állása:
1. Olaszország 18 pont
2. Norvégia 16
3. Horvátország 15
4. Bulgária 8
5. Azerbajdzsán 6
6. Málta 2

Az utolsó két forduló programja:
október 10.:
Azerbajdzsán-Olaszország, Baku 18.00
Norvégia-Málta, Oslo 18.00
Horvátország-Bulgária, Zágráb 20.45

október 13.:
Bulgária-Azerbajdzsán, Szófia 20.45
Olaszország-Norvégia, Róma 20.45
Málta-Horvátország, Ta‘ Qali 20.45

Az I csoport állása:
1. Portugália 15 pont/6 mérkőzés
2. Dánia 12/7
3. Albánia 11/6
4. Örményország 2/7
5. Szerbia 1/6
Szerbiától három pontot levontak.

Az utolsó két forduló programja:
október 8.:
Albánia-Szerbia, Elbasan 20.45
Portugália-Dánia, Braga 20.45

október 11.:
Örményország-Albánia, Jereván 18.00
Szerbia-Portugália, Belgrád 18.00

https://www.facebook.com/events/828403835283370