Háborút indít a Barcelona a FIFA ellen!

By
Updated: január 8, 2015

Az FC Barcelona elnöke, Josep María Bartomeu bejelentette, hogy a klub minden kapcsolatot megszakít a FIFA-val, amíg tart a katalánokat érintő, 2015 végéig szóló átigazolásokra vonatkozó eltiltás – közölte a nemzetisport.hu.

„A kapcsolat a FIFA és a Barcelona között akkor folytatódik, ha a szankció időszaka lejár”  – idézi a spanyol AS az elnök tájékoztatását.
A döntés értelmében a Barcelona képviselői már a január 12-én megrendezésre kerülő, zürichi Aranylabda-gálán sem vesznek részt, így elképzelhető, hogy a 2014-es Aranylabdára esélyes, a nyári FIFA labdarúgó-vb legjobb játékosának választott Lionel Messi szintén nem lesz jelen.

Bartomeu továbbá azt is elmondta, hogy a napokban egy kemény hangvételű levelet készül írni Sepp Blatternek, a FIFA elnökének, amelyben elégedetlenségének ad hangot a klub 2015 végéig szóló átigazolási eltiltását illetően.

„Magam előtt látom, hogy a Barcelona kizárás elleni harca ugyanolyan vízválasztó lesz a futball történetében, mint a Bosman-ügy. Bármilyen sokáig is tart majd, be fogjuk bizonyítani az igazunkat” – mondta Bartomeu.

A Barcelona a 2014–2015-ös szezon végén előrehozott elnökválasztást tart, hogy ezzel is csillapítsa a klub körül kialakult feszült helyzetet.

Futbal Fan Shop

https://www.facebook.com/events/828403835283370