Vereséggel kezdte az új idényt Komárom és Somorja

By
Updated: august 1, 2020

Megkezdődött az II. liga 2020/2021-es idénye, lezajlott a bajnokság első fordulója, amely viszont kevés sikert hozott a csallóközi csapatok számára. 

A két csallóközi együttes, a Somorja és a Komárom is idegenben lépett pályára, mindkét együttes viszont vereséggel kezdett. Az STK Somorja a Zsolna B otthonába látogatott, a hazaik több első ligás játékost is felvonultattak. Az első félidő pedig 3:0-ás vezetést hozott, ráadásul Ján Blaháč vezetőedző még az első 45 perc során kétszer is cserélt. A változás nem sok sikert hozott, a hazaiak végül öt góllal tömték ki a somorjaiak hálóját.

A komáromiak a feljutásra pályázó Zólyombrézó vendégei voltak. A hazai Bakaľa gólja hozta meg a vezetést a vasgyáriak számára, Grendel pedig büntetőből állította be a végeredményt.

MŠK Zsolna B – FC STK 1914 Somorja 5:0 (3:0)
Gólszerők: 7. Kopas, 29. Bernát, 33. Ďuriš, 55. Kurminowski, 89. Holáň.
STK Somorja: Valach – Pančík, Oikonomou, Marić-Bjekić, Fujak – Brodziansky (46. Leginus), Stašík (36. Baez), Veselovský (81. Slebodník) – Jančo (79. Méry), Rymarenko (36. Mezovský), Čunta

FK Zólyombrézó- KFC Komárom 2:0 (1:0)
Gólszerők: 29. Bakaľa, 76. Grendel (z 11 m).
KFC: Leckéši – Popović, Szőcs, Saláta, Janso – Šimko, Pastorek, Domonkos, Nguijdol – Pinte, Doktorík

Fotó: Őry Tibor