Fellebbezés Svájcban, jön a VSS Kassa

By
Updated: máj 27, 2015

Sajtótájékoztatót tartott a kassai klub elnöke, Blažej Podolák, aki kijelentette, a svájci sportdöntő bírósághoz fordulnak a klub licenckérelmével.

„Már hivatalosan is közölve volt, miért nem kaptunk engedélyt. A bizottság csak igazolta a bizottság korábbi döntését. Szeretnénk kihasználni minden lehetőséget a fellebbezésre, természetesen már nem a szlovák előírások alapján, hanem az UEFA szabályai szerint. Jelenleg semmit sem küldtünk a az adott bíróság fel, mert nem tudjuk a helyes menetrendet.“ – jelentette ki Podolák.

Abban az esetben, ha a klub nem jár sikerrel, készek a második ligában való szerepléshez és minél előbb az élvonalba szeretnének jutni. „Az MFK (városi futballklub) jelzésnek vége. Ankétot készítettünk a szurkolók között, a többségük a klub régi nevét választotta, tehát a VSS Kassa elnevezést (VSS – Východoslovenské Strojárne – Kelet-Szlovákiai Gépgyár). A következő évadtól tehát megváltozik a klub neve.“ – vázolta a terveket Blažej Podolák, aki egy lehetséges új tulajdonosról is szót ejtett. „Kassáról nem jelentkezett senki, és mivel a második ligába kerültünk, így nem is fog. Amit a legjobban sajnálok, hogy egy külföldi támogató érkezése volt előkészítve. Mivel a feltétel az volt, hogy a legfelsőbb bajnokságban kell szerepelnünk, ezért ez a folyamat most lelassulhat.“

A licencadó bizottság első fokon elutasította a kassai klub kérelmét, de a fellebbezéssel sem jártak sikerrel. A bizottság szerint több játékos felé is tartozások voltak, a klubvezetők az érintettekkel nem tudtak megegyezni a törlesztési feltételekben. Konkrétan Ján Novák, Peter Bašista és Ľubomír Korijkov nem akarta aláírni a klub által ajánlott feltételeket. „Valójában semmi rosszat nem említettünk a játékosokkal szemben. Ez egy tény, hogy előkerült a nevük. Nem akarták aláírni a törlesztési feltételeket, ezért ne csodálkozzanak, hogy emlegetve vannak. A teljes felelősség a miénk. Nem tartozunk az adóhivatalnak. A fő ok, hogy nem lettek aláírva a törlesztési feltételek. Ha megnézzük a többi klub anyagi helyzetét, akkor majdnem mindegyiknél előfordulnak a törlesztési problémák. Ez egy természetes dolog az üzleti felek között.“

Mivel a kassai klub nem kapott játékengedélyt a következő idényre, ezért a DOXXbet Ligában folytatja szereplését. „A második vonalban is futballoznak és jó játékosok játszanak a bajnokságban. Figyeltem a Nagymihály csapatát, a mérkőzéseire szép számú közönség látogatott ki. Szerintem nem kell semmit sem temetni.“

Forrás: profutbal.sk/tasr

https://www.facebook.com/events/828403835283370