Nagy tervekkel vág neki az új idénynek a bősi Oyama Dojo

By
Updated: január 17, 2020

2019 decemberében a bősi karate klub Darnay Barnabás vezetésével megtartotta évzáró, értékelő gyűlését. A klub vezetője részletesen beszámolt az elért eredményekről, hangsúlyozta, hogy kitartó munkával, fegyelemmel és a komfortzónából való kilépéssel csodás eredményeket lehet elérni. Vázolta a 2020-as évre vonatkozó terveit, törekvéseit. A klub életében már hagyománynak számít az akadályokkal nehezített futóverseny a Duna partján, melyet idén is júniusban megrendeznek. Továbbá szintén júniusban, saját rendezésben valósul meg a Slovak Open Karate Bajnokság. A saját rendezésű versenyeken kívül a csapat képviselteti magát különféle karatebajnokságokon- helyi, országos, európai ill. nemzetközi szinten is.

A tavalyi évben 33 arany, 14 ezüst, 10 bronzérmet sikerült szereznie a klub 15 versenyzőjének 19 versenyen. Legkiválóbb eredményeik Jančovič Laurának és Jančovič Lindának köszönhetőek, akik kitartással és szorgalommal edzenek a hét minden napján. Továbbá Kósa Tamásnak, aki számos szép eredményt hozott a klubnak és próbálhatta ki tudását több rangos külföldi versenyen. Legjelentősebb eredményeik az Európa-bajnoki 2 aranyérem, 2 ezüstérem és 1 bronzérem.

A téli edzőtábor után a klub nekivág a versenyszezonnak, és január negyedik hétvégéjén elsőként Győrben próbál meg helytállni.

Sensei Darnay Barnabás továbbra is nagy szeretettel várja a jelentkezőket minden korosztályból a bősi és a dunaszerdahelyi klubba egyaránt.