Rossi: A csapat visszatért a gyökereihez, újra a régi a csapatszellem!
Kétgólos győzelmet aratott Bosznia-Hercegovinában a magyar válogatott, amely már 5 pontot szerzett...
A német futball történetének első veretlen élvonalbeli bajnoka lett a Bayer Leverkusen, amely a Bundesliga szombati zárófordulójában 2-1-re legyőzte az Augsburgot – írja az MTI.
Xabi Alonso vezetőedző együttese ezzel a szezonbeli 51. tétmérkőzésén is megőrizte veretlenségét. A mostani idényben még két meccsen, a Német Kupa és az Európa-liga döntőjében lesz érdekelt.
A Schäfer Andrással felálló Union Berlin drámai körülmények között kerülte el az osztályozót: azt követően, hogy már kihagytak egy tizenegyest, a fővárosiak a 92. percben a második kihagyott büntető után kipattanóból szerezték meg a Sallai Rolanddal érkező SC Freiburg ellen a győzelmet, így jobb gólkülönbséggel megelőzék a Werder Bremen vendégeként vereséget szenvedő Bochumot. Utóbbi ellenfele az osztályozón a másodosztály harmadik helyezettje, a Fortuna Düsseldorf lesz.
Az előző 11 kiírásban bajnok Bayern München végül csak a harmadik helyen zárt: a búcsúzó Thomas Tuchel vezetőedző – akinek segítője Lőw Zsolt – csapata hat perc után már két góllal vezetett a Hoffenheim otthonában, a hazaiak azonban a mesterhármast szerző és gólpasszt adó Andrej Kramaric vezetésével fordítottak. Ezzel a Borussia Mönchengladbach ellen simán győztes VfB Stuttgart megelőzte a Bayernt, amely 2011 óta először végzett ennyire hátul a tabellán.
Az RB Leipzigben Gulácsi Péter pihenőt kapott, de Willi Orbán ott volt az Eintracht Frankfurt otthonában kifutó kezdőcsapatban: a lipcseiek végül kétgólos előnyt herdáltak el, és egy ponttal távoztak.
A Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-döntőre készülő Borussia Dortmund a sereghajtó Darmstadt ellen zárta a szezont, egy látványos szabadrúgásgóllal és egy gólpasszal búcsúzott el Marco Reus, aki 12 év után elhagyja a klubot.
Fotó: Leverkusen Facebook, Bundesliga Facebook