Megszakadt a győzelmi sorozat, Zsolnán szenvedett vereséget a DAC

By
Updated: október 3, 2020

Megszakadt a DAC 8 mérkőzésen át tartó győzelmi sorozata, a sárga-kékek a Fortuna liga 9. fordulójában Zsolnán szenvedtek 4:1-es verséget. 

A kupamérkőzés után ismét teljes erővel állt fel a DAC a Zsolna ellen. Már a 3. percben veszélyeztetett a DAC, Kalmár szabadrúgása után Divković került helyzetbe, de mellé lőtt. A 6. percben a hazai Rusnák éles szögből megeresztett lövését Jedlička küldte szögletre. A 10. percben vezetést szerzett a Zsolna, Sluka ugratta ki Iľkót, aki Müllert kicselezve a kapu bal oldalába lőtt – 1:0. A gól után próbált egyenlíteni a DAC, de komoly helyzetbe nem került. A 23. percben egy védelmi hiba után Kurminowski szerezte meg a labdát, aki kapura törhetett, Jedličkát kicselezve küldte a labdát a hálóba – 2:0. Egy perccel később szépíthetett volna a DAC, Divković lövését a kapus lábbal védte. A 29. percben Blackman, két perccel később Kalmár lövése szállt mellé. A próbálkozás végül mégis csak gólt eredményezett, a 33. percben a tizenhatosban Ramirez tett Balić elé remek labdát, a horvát játékos pedig egyből a kapuba lőtt – 2:1. Hiába a szépítés, egy perccel később ismét betalált a Zsolna, a 34. percben a tizenhatos vonaláról Bichakhchyan szánta el magát lövésre, a labda pedig a hálóban kötött ki – 3:1. A 43. percben ismét Kurminowski került helyzetbe, a labda Jedlička kezében landolt.

 

Fordulás után próbált javítani helyzetén a DAC, aktívabban játszott, de helyzetbe nem került. Az 59. percben Kalmár Zsolt remek lövése tartott a léc alá, de Petráš kapus bravúrral hárított, majd a 63. percben Kalmár passza után Schäfer próbálkozott. A 68. percben Iľko lövésénél Jedlička mutatott be parádés bravúrt. A 70. percben tovább növelte előnyét a Zsolna, Sluka baloldali beadását Kružliak fejelte a saját kapujába – 4:1. Hiába tartotta többet a labdát a DAC, gólt nem tudott szerezni. A 72. percben Ramirez is lövéssel próbálkozott, pontatlanul. A 89. percben Kalmár próbálkozott egy veszélyes lövéssel, de a labda fölé szállt. A végére már az eredmény nem változott, a DAC elszenvedte első vereségét a bajnokságban.

MSK Zsolna-FC DAC 4:1 (3:1)
Gólszerzők: Iľko (10.), Kurminowski (23.), Bichakhchyan (34.), Kružliak öngól (70.) ill. Balić (33.)
Zsolna: Petráš – Anang, Minárik, Kiwior, Sluka – Gono, Fazlagić (68. Ďuriš), Bichakhchyan (63. Myslovič) – Rusnák (63. Kopas), Kurminowski (77. Gamboš), Iľko (77. Bernát)
DAC: Jedlička – Blackman, Müller (82. Beskorovainyi), Kružliak, Davis – Fábry (46. Andzouana), Schäfer (82. Njie), Balić (75. Friede) – Divković (65. Nicolaescu), Ramirez, Kalmár