Korlátozott számban lehetnek jelen a szurkolók a DAC-Nagymihály mérkőzésen

By
Updated: jún 10, 2020

Szombaton a Nagymihály elleni mérkőzéssel folytatja szereplését a DAC a Fortuna liga rájátszásában. A korlátozások miatt viszont legfeljebb 500 néző lehet jelen a találkozón. 

A sárga-kékek hivatalos honlapjukon tették közzé a mérkőzésen való részvétel feltételeit. A standard, nem VIP bérlettel rendelkezők regisztrálhatják magukat a találkozóra, a klub pedig sorsolással 150 belépőt biztosít. A találkozón 500 néző lehet jelen, ebbe a számba viszont a játékosok, a stábok, és a szervezők is beletartoznak.

Bővebb tájékoztatás a klub honlapján található.

A DAC közleménye szerint kárpótolni akarják a bérleteseket is, a döntésről a következő hetekben adnak hírt.