Hyballa: Nagyon örülünk a győzelemnek, továbbra is versenyben vagyunk!

By
Updated: september 15, 2019

Egy gólos győzelmet aratott a DAC a Szenyice otthonában, a Fortuna liga 8. fordulójában. Peter Hyballa vezetőedző szerint örültek a győzelemnek, a csapat továbbra is versenyben van. A hazai tréner szerint a DAC támadásai automatikusak.

Peter Hyballa (DAC): „Először gratulálni szeretnék Kalmár Zsoltnak a megszületett kisfiához, Garfield juniorhoz. Az ellenfél védelme flexibilis volt, három-öt védővel játszottak. Szervezettek voltak, mi pedig helyenként buta hibákat vétettünk, a visszajátszásokat másképp kellett volna megoldanunk. Ramirez néha elhagyta a saját pozícióját, és olyan helyén is feltűnt a pályának, ahol nem kellett volna. Aztán jött Vida Kristopher álomgólja, amely leginkább ahhoz volt hasonló, mint amit az Atromitosznak rúgott. A Szenice mindig nehéz ellenfél a számunkra, ezért nagyon örülünk ennek a győzelemnek, mert továbbra is versenyben vagyunk. Kružliak, Beskorovainyi és Oravec is nagyon jól játszott. Első alkalommal maradt érintetlen a hálónk, és egy ponttal többet szereztünk, mint tavaly ilyenkor. Nem volt sok szurkoló a meccsen, ezért is volt más a pszichikai felkészítés a találkozóra, mint amikor teltház előtt játszunk.”

Michal Ščasný (Szenyice): „Hatalmas erővel bír a DAC, a támadásaik automatikusak, az első félidőben egyértelműen jobbak voltak nálunk. Aztán feljavult a játékunk, és a második játékrészben már kiegyenlítetté vált a küzdelem. Ha ilyen erős ellenféllel szemben kezdeni akarunk valamit, akkor jobban kell felépítenünk a támadásainkat.”