Bernd Storck: Megvoltak a lehetőségeink, de csak az egyenlítés jött össze

By
Updated: december 12, 2020

Két vereség után döntetlenezett Rózsahegyen a DAC, a sárga-kékek vesztes állásból akár győzhettek is volna a Fortuna liga 17. fordulójában.

A találkozó után Bernd Storck vezetőedző értékelte a találkozót. „Nehéz körülmények között kellett felkészülnünk a mérkőzésre. Még tegnap is adódtak problémáink, mert Schäferről kiderült, hogy koronavírusos, így nem játszhat. Közvetlenül a meccs előtt pedig lesérült Nebyla. Sajnálatos módon Sharani olyan szerencsétlenül rúgta őt meg, hogy négy öltéssel kellett összevarrni a fejét. Nincs nagy baj, de valószínűleg még kedden sem számíthatok rá. A meccs előtt gyorsan változtatni kellett a felálláson. Mindezek ellenére jól kezdtük a találkozót, többet volt nálunk a labda. A taktikánk ebben az új felállásban is működött. Nyitott volt a játék, igyekeztünk játszani a futballt, a hazaiak elsősorban a veszélyes kontratámadásokban bíztak. A második félidőben mégis ők szerezték meg a vezetést egy bedobás után, fejesből. Ilyen helyzetből nem szabad gólt kapnunk. Továbbra is vágytunk a győzelemre, behoztuk az összes támadó szellemű játékosunkat. Megvoltak a lehetőségeink, de csak az egyenlítés jött össze. Ramirez még a kapufát is eltalálta a meccs legvégén, de a hazaiak is mindent megpróbáltak. Mindkét csapat győzelemre játszott. Összességében jó meccset vívtunk. Az 1:1-es eredmény rendben van. A szezont fantasztikusan kezdtük. Természetesen látjuk, hogy most máshogyan alakulnak az eredmények, de tudjuk azt is, hogy az utóbbi időben miért nem vagyunk eredményesek. Tanulnunk kell ebből. Egy meccsünk van még hátra a szezonban, amit meg akarunk nyerni.” – értékelt a klub honlapján a német tréner.