A McLaren pilótája, Lando Norris nyerte a Miami Nagydíjat
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat,...
Hetedszer is szlovák bajnok a hodosi pingpongcsapat, amely a fináléban a Ňižná – Nizsna együttesét múlta felül 2:0 arányban.
A bajnoki címvédő hodosiak az árvai Nizsná csapata ellen mérkőztek a fináléban. Az első mérkőzésen idegenben 5:2-es győzelmet arattak a hodosiak, majd hazai pályán 5:0-ás sikerrel biztosították be a bajnoki győzelmet. A hodosi gárda sorozatban nyolcadik alkalommal küzdött az Extraliga fináléjában, ebből pedig hetedik győzelmét aratta. Egyedül 2018-ban nem sikerült elhódítani a trófeát. A bajnoki csapatban Zoltán Lelkeš, Peter Šereda és Samuel Novota hódította el sikeresen az aranyármet.
Asztalitenisz Extraliga döntő:
Nizsná – Hodos 2:5
Hodos-Nizsná 5:0
Fotó: SK Hodos facebook