A McLaren pilótája, Lando Norris nyerte a Miami Nagydíjat
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat,...
Lionel Messi, az FC Barcelona világsztár labdarúgója Instagram-oldalán cáfolta, hogy az Internazionaléba tartana.
Messi azokra a hírekre reagált, amelyek szülőhazájában, Argentínában röppentek fel arról, hogy nyártól az olasz élvonalbeli együttesnél folytatja pályafutását. A hatszoros aranylabdás támadó úgy fogalmazott: hamisat állít a TNT weboldal, s „ugyanez vonatkozik a Newell’s Old Boys információira is“. Utóbbi klubban Messi utánpótlás korúként 1995 és 2000 között játszott.
A 32 esztendős klasszisnak, aki 2004 óta futballozik a Barcában, jövőre lejár a katalán klubbal kötött szerződése. Értékét a Transfermarkt 112 millió euróra becsüli.
Messi ebben a szezonban – a La Liga küzdelmeinek a világjárvány miatt elrendelt felfüggesztéséig – 31 mérkőzésen játszott, 24 gólt szerzett és 16 gólpasszt adott. Teljes pályafutását tekintve eddig 718 alkalommal szerepelt a Barcában és 627 gól fűződik a nevéhez. A dél-amerikai ország válogatottjában 138 fellépésén 70-szer volt eredményes.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat,...
Újabb bajnoki cím érkezett Dunaszerdahelyre, ugyanis az SK DAC férfi kézilabda csapat...
Nincs változás az élen, továbbra is Medve vezeti a VIII. liga/Onlinestavba liga...
Egy gólos győzelmet aratott a DAC a Zólyombrézó felett, Michalík a 88....
A hétközi kupafordulók után tovább folynak a Fortuna Liga küzdelmei. Nézzük, mit...
1:1-es döntetlennel végződött a DAC – Rózsahegy mérkőzés, Horváth Béla góljára Miloš...
Zsolna Nagydíjáért (Grand Prix Žilina) 4 versenyzővel 6 kategóriában indult a Dunaszerdahelyi...
A bősi Oyama dojo karatékái április 27-én a IV. Eisberg Kiskun Kupa...
Ismét remek teljesítményt nyújtottak a bősi-nyékvárkonyi Active Spirit KC – Free Fighter SE...
Az elmúlt hétvégén Dunakeszin a Magyarság Sportcsarnokban került megrendezésre a Sport Kempo...
Az elmúlt hétvégén, április 7-én került megrendezésre a Nyúl Kupa elnevezésű utánpótlás...
A szlovákiai magyar sportportál
info@sportolunk.sk