Távozik a Hertha BSC kispadjáról Dárdai Pál, de a klub kötelékében maradhat
Dárdai Pál ismét távozik a német labdarúgó másodosztályban szereplő Hertha BSC vezetőedzői...
Az FC Barcelona egygólos előnnyel várhatja a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének hazai visszavágóját, miután szerdán 1-0-ra nyert a Manchester United vendégeként; a másik szerdai mérkőzésen az Ajax és a Juventus nem bírt egymással Amszterdamban.
Az Old Trafford stadionban – ahol korábbi négy fellépése alkalmával egyszer sem nyert a katalán csapat – nagy lendülettel kezdett a Barcelona, és mezőnyfölényét a 12. percben gólra tudta váltani: Suárez középre visszafejelt labdája Shaw testén változtatott irányt, mielőtt a hazai kapuba került volna.
A vezetőgól után a vendégek kényelmesebb tempóra váltottak, túlzott magabiztosságuk hibákkal is párosult. Az egyenlítés elmaradt ugyan, de magukra találtak az angolok, akik egyenrangú partnerei voltak a katalánoknak, és még helyzeteket is kidolgoztak. A nagy kedvvel játszó – a 65. percben mégis lecserélt – Coutinho vezérletével idővel magához ragadta a kezdeményezést a Barcelona, de megelégedett azzal, hogy a lefújásig irányítása alatt tartották a mérkőzést.
Amszterdamban a jó iramú, küzdelmes összecsapáson mindkét kapu előtt gyakran megfordult a labda, és a szünet előtti hajrában Cristiano Ronaldo fejesével jutott vezetéshez a Juventus. A hazai védők teljesen megfeledkeztek a beadásra centerként érkező portugálról, aki nem hibázott. A második játékrész elején Neres találatával megérdemelten egyenlített a sokat dolgozó és gólra törően támadó Ajax. A folytatásban egyenrangú félként játszottak a csapatok, az eredmény pedig nem változott, bár a vendégeknek a hajrában volt egy kapufájuk.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések:
Manchester United (angol)-FC Barcelona (spanyol) 0-1 (0-1)
gólszerző: Shaw (12. – öngól)
AFC Ajax (holland)-Juventus (olasz) 1-1 (0-1)
gólszerzők: Neres (46.), illetve Cristiano Ronaldo (45.)
A visszavágókat jövő kedden rendezik.
Dárdai Pál ismét távozik a német labdarúgó másodosztályban szereplő Hertha BSC vezetőedzői...
A német futball történetének első veretlen élvonalbeli bajnoka lett a Bayer Leverkusen,...
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt...
Egy gólos győzelmet aratott a DAC a Zólyombrézó felett, Michalík a 88....
A hétközi kupafordulók után tovább folynak a Fortuna Liga küzdelmei. Nézzük, mit...
1:1-es döntetlennel végződött a DAC – Rózsahegy mérkőzés, Horváth Béla góljára Miloš...
Április utolsó hetén rendezték meg Törökországban a 20. IKF kempo világbajnokságot, amelyen...
Szintén az elmúlt hétvégén Gróf Lóránt csapata, a Bősi Kempo MMA &...
Az elmúlt hétvégén huszadik alkalommal került megrendezésre a Kempo memorial cup névre...
A Magyar Sportújságírok Szövetsége a gyulai Városházán tartotta meg 2024-es éves közgyűlését,...
Zsolna Nagydíjáért (Grand Prix Žilina) 4 versenyzővel 6 kategóriában indult a Dunaszerdahelyi...
A szlovákiai magyar sportportál
info@sportolunk.sk