A McLaren pilótája, Lando Norris nyerte a Miami Nagydíjat
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat,...
Egy nappal a TIPOS III. liga rajtja előtt két változtatást jelentett be Nyugat-Szlovákiai labdarúgó-szövetség.
A bajnokságból kijelentkező DAC B csapatát a kieső Bellus együttese helyettesíti – írja a mynitra.sme.sk.
„Miután a DAC B kijelentkezett, a helyzetet a végrehajtó bizottságban szavazással oldottuk meg. Pénteken éjfélkor lesz hivatalos, de már most kijelenthető, hogy a DAC B helyét a kieső Bellus veszi át. Célunk az volt, hogy a III. liga teljes létszámmal, 16 csapattal rajtoljon. Reméljük, ebben a létszámban is fejezik be az idényt. Érsekújvárból azt az információt kaptuk, hogy a klub helyzete megoldóban van.“ – jelentette ki Ladislav Gádoši, a szövetség elnöke.
Így az első fordulóra kiírt Bős-DAC B helyett Bős-Bellus mérkőzést rendeznek, de a találkozó időpontját augusztus 29-re halasztották.
A másik változás szerint a tulajdonosi jogok átruházása után Nemsó helyett már hivatalosan Trencsénteplic szerepel tovább a III. ligában.