Távozik a Hertha BSC kispadjáról Dárdai Pál, de a klub kötelékében maradhat
Dárdai Pál ismét távozik a német labdarúgó másodosztályban szereplő Hertha BSC vezetőedzői...
Priskin Tamással a soraiban kezdte meg a felkészülést a Ferencváros csapata, amely már június 29-én Európa Liga selejtezőt játszik – közölte a fradi.hu.
Vasárnap délután ismét benépesült a Népligeti Sportközpont, ahol Magyar Kupa-címvédő megkezdte a felkészülést a 2017/2018-as bajnokságra. Az első edzésen ott volt a zöld-fehérek két új igazolása, a 60-szoros válogatott Priskin Tamás, valamint az uruguayi Fernando Gorriarán is!
A csapat orvosi vizsgálatokkal kezdett, majd ezt követően Thomas Doll az öltözőben köszöntötte a játékosokat, bemutatta a csapat számára az új igazolásokat, majd rövid beszédet tartott. Ezt követően a csapat egységesen a gondosan előkészített edzőpálya felé tartott.
Fotó: fradi.hu