Marco Rossi tervez néhány változtatást, segítője irányítja a csapatot a kispadról

By
Updated: jún 10, 2019

A magyar válogatott szövetségi kapitánya a Wales elleni Eb-selejtezőt megelőző sajtótájékoztatón elárulta: alkalmazkodik az ellenfélhez a kezdőcsapat összeállításakor – írja az mlsz.hu.

Marco Rossi szövetségi kapitány megtartotta a keddi, Wales elleni Eb-selejtezőt megelőző hivatalos sajtótájékoztatóját. A szakember a sajtótájékoztató elején elmondta: eltiltása miatt Cosimo Inguscio irányítja a mérkőzésen a csapatot a kispadról. Rossi azt is elárulta, hogy Kádár Tamás és Bese Barnabás sincs olyan állapotban, hogy kezdőként számíthasson rájuk a keddi mérkőzésen.

„Tervezek változtatásokat a kezdőcsapatban, de ezek kizárólag taktikai jellegűek lesznek, nincs szó arról, hogy a kikerülőkkel ne lettem volna elégedett Azerbajdzsánban. A walesi játékosok fizikálisan sokkal erősebbek, jobb kondícióban lévő futballisták, mint az azeriek voltak, muszáj reagálnunk erre a csapat összetételénél. Minden mérkőzésen hasonló szempontok alapján állítjuk össze a kezdőcsapatot, az a tizenegy kezd, amely az adott ellenféllel szemben a legjobb esélyekkel veszi fel a harcot.“ – mondta a csapat összeállításáról a kapitány.

„Megpróbáltuk feltérképeni a walesiek erős és gyenge pontjait is, utóbbiból nem sokat láttunk az előző mérkőzéseiken. Sokkal több dolgot tudok sorolni az erősségeik közé, például nagyon gyorsan tudnak helyzeteket kialakítani az előrelőtt labdákból, dinamikus, fizikailag és technikailag is kiváló játékosaik vannak. Középpályásuk, Daniel James egészen hihetetlen adottságokkal rendelkezik, úgy gyorsul, mintha Usain Boltot látnám a pályán. Az biztos, hogy nem szabad területet andunk a walesi játékosoknak, máskülönben nagyon megjárjuk.“ – fogalmazott Marco Rossi, majd hozzátette: Gareth Bale esetében sem szabad abból kiindulni, hogy hosszabb sérülésből tért vissza, mert ő olyan játékos, aki ha 30 másodpercet játszik jól egy meccsen, akkor is el tudja dönteni a találkozót

„A célunk, hogy megtartsuk az előnyünket a walesiekkel szemben a tabellán. Ennél tovább egyelőre nem szabad gondolkodnunk, hiszen nagyon fontos meccs vár ránk, ahol csak a legjobb tudásunkat nyújtva lehet esélyünk a sikerre. Szeretnénk életben tartani álmainkat és versenyben maradni az Eb-szereplés kiharcolásáért.“ – tette hozzá Rossi.

A sajtótájékoztatón résztvevő Németh Krisztián elmondta: az elmúlt időszakban sikerült olyan közösséget kialakítani a válogatottnál, ami legutóbb a 2016-os Európa-bajnokság előtt jellemezte a csapatot.

„Eddig az látszik, hogy meg tudjuk valósítani a szövetségi kapitány elgondolásait, és minden úgy alakul ahogyan elterveztük. Szeretnénk hasonlóan eredményesen folytatni a közös munkát.“ – így a Sporting Kansas támadója.