Slovnaft Cup: Győzött a KFC Komárom, a Csallóközbe érkezik a Rózsahegy és a Nagymihály
Lejátszották a Slovnaft Cup 3. fordulójának elmaradt mérkőzéseit, győzött a Komárom és...
Visszatért Szlovákiába a DAC egykori középpályása, Matej Oravec a másodosztályú Zólyombrézó csapatában folytatja.
Matej Oravec 2020 januárjában igazolt az amerikai MLS-ben szereplő Philadelphia Union együtteséhez, ahol viszont nem kapott játéklehetőséget. Pályafutását a koronavírus is nagyban befolyásolta. A védekező középpályás a több játéklehetőség reményében a 2021/2022-es idényt a másodosztályú Zólyombrézó csapatánál tölti, ahol korábban 2019-ben szerepelt.
„Több ajánlatom is volt, továbbá a Philadelphia csapatához még érvényes szerződés köt. Egyedül a Zólyombrézótól érkezett az egy éves kölcsönjáték lehetősége. Szeretnék minél többet játszani, ugyanis az MLS-ben hosszú ideig nem léptem pályára.“ – nyilatkozta a klub honlapján Matej Oravec, aki 2019 nyarán igazolt Dunaszerdahelyre, majd fél év után távozott Amerikába. A sárga-kékek mezében 21 mérkőzésen lépett pályára.
Fotó: ZP Futbal