Visszatért a futball és a hangulat, a DAC legyőzte a Zsolnát
Tovább tart a DAC veretlenségi sorozata, a sárga-kékek a Niké Liga 2....
Újabb támadóvak hozták hírbe a DAC csapatát, a szlovák Šport napilap szerint a sárga-kékek érdeklődnek a Nyitra és a Cracovia Krakkó játékosa, Tomáš Vestenický iránt.
A 23 éves támadó remek idényt tudhat maga mögött, a Fortuna liga alapszakaszában 21 mérkőzésen 7 gólt szerzett, míg a rájátszásban 9 forduló alatt háromszor volt eredményes.
Tomáš Vestenický a Nyitra neveltje, 2014-ben felfigyelt rá az AS Roma, amely le is igazolta, végül a farkasok U19-es csapatában és kölcsönben Modenában szerepelt. 2016-ban a lengyel Cracovia Krakkó együtteséhez igazolt, először kölcsönbe, majd végleg. Krakkóból 2018-ban másfél éves kölcsönjátékra érkezett Nyitrára. Az idény végén visszatért a Cracovia Krakkó csapatához, ahol jelenleg a jövőjére vár.
Vestenický nem csak a DAC, hanem az OTP Bank liga újoncának, a Zalaegerszeg figyelmét is felkeltette. „Hallottam a DAC érdeklődéséről, de még nem akarok róla beszélni, ugyanis még nincs semmi konkrét az asztalon. A Zalaegerszegről is hallottam, de egyelőre várok, hogy mi lesz a Cracovia csapatánál.“
A dunaszerdahelyi csapat az Európa liga 1. selejtezőkörében a Cracovia Krakkó csapatát fogadja, a találkozóra július 11-én 20:30 órától kerül sor.