Nem illik a felkészülésbe, nem lesz magyar Szuperkupa

By
Updated: jún 9, 2017

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a klubok kérésének eleget téve nem írta ki tavaly tavasszal a Szuperkupát, amelyre így idén nem kerül sor.

„Tavalyelőtt az MLSZ kiírta a bajnok és a kupagyőztes mérkőzését, de végül azért nem került sor a Szuperkupára 2016 nyarán, mert mindkét sorozatot a Ferencváros nyerte. Az elnökség tavaly tavasszal erre az esztendőre már azért nem írta ki a Szuperkupát, mivel a klubok szerint nem illik a felkészülésükbe“ – mondta csütörtökön az MTI-nek Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.

Idén a Budapest Honvéd nyerte meg az OTP Bank Ligát, míg a Magyar Kupát sorozatban harmadszor a Ferencváros hódította el.

A Szuperkupát nem először nem rendezik meg, ugyanis 1992-es rajtját követően 1996 és 2001 között nem játszott érte a bajnok és a kupagyőztes.