A botrányos rangadó után büntetést kapott a Slovan és a DAC

By
Updated: máj 12, 2023

A DAC-Slovan rangadó a különböző vélemény nyilvánításokon kívül nem múlt el büntetés nélkül, a játékvezetőn kívül a két klubot is szankcionálták. 

Mint ismert, a DAC-Slovan rangadó 2:3-as vendéggyőzelemmel végződött, így a Slovan öt pontra növelte előnyét a táblázaton. A mérkőzés során Glova játékvezető két súlyos hibát is vétett, amik nagyban befolyásolták a mérkőzést. A lefújás után Adrián Guľa vezetőedző kifejezte véleményét a rossz játékvezetésről, a szlovák futballban uralkodó helyzetről pedig Világi Oszkár is nyilatkozott.

Legutóbb a játékvezetői testület büntette meg Filip Glova játékvezetőt, akit hat hétre tiltottak el.

Ezúttal pedig a labdarúgó-szövetség Fegyelmi bizottsága hozott több esetben is döntést. A DAC-Slovan rangadón ifjabb Vladimír Weiss két sárga után piros lapot adott, ezért egy mérkőzést lesz kénytelen kihagyni. Alex Pinto megkapta ötödik sárga lapját, amiért a következő bajnokin nem játszhat, de szintén 9 sárga után Kalmár Zsolt sem léphet pályára.

A fegyelmi bizottság a mérkőzésre delegált személyek jelentése alapján a nézők vulgáris megnyilvánulása (vulgáris kiabálások az ellenfél felé, nemzetiséget rágalmazó kifejezések, pirotechnikai eszközök használata és tárgyak dobása a játéktérre), továbbá a nem megfelelő létszámú rendezők miatt a DAC futballklubot 4 ezer euróra bírságolja.

Hasonló vétségek miatt a Slovan futballklubot 5 ezer euróra büntették. A fővárosiak a Slovnaft Cup döntőjében elkövetett vétségek miatt is bűnhődnek, Vladimír Weiss vezetőedző például 2 ezer eurós büntetést fizet azért, mert a stadion folyosójában vizespalackot dobott a partjelző felé.

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370