Német hátvéddel erősít a DAC

By
Updated: júl 20, 2020

Német védővel erősít a DAC, a sárga-kékek csapatában folytatja Jannik Müller – közölte a klub honlapja. A 26 éves játékos egy éves szerződést kötött a dunaszerdahelyi gárdával és a Dynamo Drezda csapatától érkezik.

Müller ifjúsági éveit az 1. FC Köln akadémiáján töltötte, ahonnan a német U19-es válogatottba is beverekedte magát. A kölniek felnőtt B-csapatában a Regionalliga nyugati csoportjában, vagyis a negyedik vonalban szerepelt. 2014 nyarán rábólintott a Dynamo Drezda ajánlatára. Két évvel később csapatával feljutott a Bundesliga 2-be, ahol az elmúlt négy szezon során 92 bajnokit abszolvált. Hátvédként és védekező középpályásként öt gólt és 2 gólpasszt szerzett.