Stanislav Lobotka az Év labdarúgója
A Nápoly középpályása, Stanislav Lobotka lett az Év labdarúgója Szlovákiában. A 30...
Győzelemmel kezdte a téli felkészülési mérkőzéseket a DAC, a sárga-kékek a Zalaegerszeg csapatát múlták felül 2:1 arányban.
A DAC Gyirmóton mérkőzött meg az NBI-ben szereplő Zalaegerszeggel. Branislav Fodrek vezetőedző már korábban jelezte, hogy a mérkőzésre két különböző kezdőcsapatot fog a pályára küldeni. A csapatból hiányzott a hosszútávon sérült Csinger és Redzic, továbbá Andzouana, Bassey, Bernát és Ortiz sem tudott pályára lépni. Lehetőséget kaptak viszont a Somorja és a DAC U19 játékosai. A ZTE mezében pályára lépett a dunaszerdahelyi Medgyes Sinan. A mérkőzés során a 13. percben Mim beadásából Bakti szerzett vezetést, de a 29. percben Yapi kapáslövéséből egyenlített a DAC. Fordulás után az 54. percben Barišič betalált és beállította a végeredményt. A DAC január 19-én Törökországba utazik 10 napos edzőtáborba, a következő mérkőzést január 22-én játssza a szerb Čukarički ellen.
Felkészülési mérkőzés:
Zalaegerszeg-DAC 1:2 (1:1)
Gólszerzők: Bakti (13.) ill. Yapi (29.), Barišič (54.)
ZTE, I. félidő: Gundel-Takács – Nyíri, Evangelou, Várkonyi, Medgyes – Ipalibo, Sanković, Bakti – Dénes, Croizet, Mim; II. félidő: Németh E. – Szendrei, Safronov, Bodrogi, Csóka – Kiss, Esiti, Csonka – Krajcsovics, Sajbán, Németh D.; Edző: Márton Gábor.
DAC, I. félidő: Popović – Yapi, Dimun, Brunetti, Abraham – Tuboly, Bősze, Vitális – Sylla, Almási, Ramadan; II. félidő: Kaltsas – Raška, Kacharaba, Modesto, Mendez – Jenčuš, Herc (69. Zápražný), Bajo – Trusa, Barišić, Blaško; Edző: Branislav Fodrek.
Fotó: FC DAC
© A cikk másodlagos közlése a szerkesztőség jóváhagyása nélkül tilos!