• Zalaegerszen folytatja pályafutását a dunaszerdahelyi Medgyes Sinan

    Zalaegerszegen folytatja pályafutását Medgyes Sinan, a 30 éves hátvéd kétéves szerződést kötött a kék-fehérekkel, további egy éves opcióval. Medgyes Sinan a Győri ETO akadémiáján nevelkedett, majd 2015-2016 között több szlovák labdarúgó...

  • KL: A Ferencváros és a Debrecen jutott a 3. körbe

    Négy magyar csapatból kettő maradt talpon a Konferencia-liga 2. selejtezőkörének visszavágója után, búcsúzik a Zalaegerszeg és a Kecskemét. A Ferencváros kettős győzelemmel lépett túl az ír Sharmock Rovers csapatán, a zöld-fehérek...

  • Hat forduló után is százszázalékos a Ferencváros

    A címvédő Ferencváros a vendég Kisvárda vasárnapi 3-0-s legyőzésével megerősítette listavezető helyét a labdarúgó OTP Bank Ligában, amelyet úgy vezet négypontos előnnyel, hogy két mérkőzéssel kevesebbet játszott eddig, mint a közvetlen...

  • Zalaegerszegre igazolt a lakszakállasi Mocsi Attila

    Zalaegerszegen folytatja pályafutását a lakszakállasi Mocsi Attila, aki a Haladás csapatától igazolt az élvonalba – közölte a szombathelyiek honlapja.  A 21 éves hátvéd Győrben nevelkedett, majd 17 évesen került a MOL...

  • Mezőkövesdre igazolhat a nádszegi Szépe János

    Mezőkövesden folytathatja pályafutását a nádszegi Szépe János, aki az elmúlt idényben a Zalaegerszeg mezében szerepelt.  A 25 éves hátvéd 2018 nyarán igazolt Zalaegerszegre, ahol a feljutás után beverekedte magát a kezdőcsapatba. A...

  • Távozik Zalaegerszegről a nádszegi Szépe János

    Három év után távozik Zalaegerszegről a nádszegi Szépe János – közölte a klub honlapja.  A 25 éves középhátvéd 2018 nyarán igazolt a ZTE csapatához, ahol 50 mérkőzésen lépett pályára és ez...

  • Waltner Róbert a Zalaegerszeg új vezetőedzője

    Boér Gábor vezetőedző távozik az OTP Bank Ligában 10. helyen álló ZTE labdarúgócsapatának éléről, utódja Waltner Róbert lesz. A zalai klub hétfőn honlapján jelentette be a kispadon történt váltást. Kiemelték, a...

  • Szépe János lett a hónap játékosa Zalaegerszegen

    Megválasztották az elmúlt hónap legjobb játékosát a Zalaegerszeg csapatánál, aki nem más lettt, mint a nádszegi Szépe János. Igaz, két fordulót rendeztek januárban, a ZTE először idegenben 2:2-es döntetlent ért el...

  • Szépe János: Sokan szeretnének a Ferencváros ellen játszani!

    Az elmúlt fordulóban 1:1-es döntetlent ért el a Zalaegerszeg a bajnoki címvédő Ferencváros ellen, a zalaiak mezében a nádszegi Szépe János végig a pályán szerepelt. A 23 éves hátvéd a kemény...

  • OTP Bank liga: Csak a Paks győzött, öt döntetlen a 19. fordulóban

    Mindhárom dobogós csapat döntetlent játszott a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, 19. fordulójában. A címvédő és éllovas Ferencváros szerda este nem bírt a vendég Budapest Honvéddal, korábban a MOL Fehérvár a...

Ďalšia strana »
https://www.facebook.com/events/828403835283370