Saldanha távozik a Ferencváros csapatától
Távozik a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától Matheus Saldanha. A klub pénteki tájékoztatása szerint...
Kisvárdán folytatja pályafutását a dunaszerdahelyi Medgyes Sinan, aki a Zalaegerszeg csapatától igazol az NBI újoncához.
A 31 éves hátvéd szerződése az idény végén lejárt, így távozott Zalaegerszegről. Nem maradt sokáig csapat nélkül, az NBI-be frissen feljutó Kisvárda együtteséhez igazol.
„Lejárt a szerződésem a Zeténél, de nem kellett amiatt aggódnom, hogy csapat nélkül maradok, több megkeresésem is volt, ezek közül a Kisvárdáé nyerte el leginkább a tetszésemet – nyilatkozta a szerződés aláírása után Medgyes Sinan. – Nyilván fontos szempont volt, hogy az élvonalban játszhatok továbbra is, emlékszem, a Kisvárda ellen sosem volt egyszerű futballozni, bízom benne, hogy ez így lesz a folytatásban is, és minél több játékperccel tudom majd segíteni az új csapatomat. A visszakerülés után most újra újonc lesz az NB I-ben a csapat, így gondolom, a bennmaradás kiharcolása lesz az elsődleges, de nincs ellenére, ha esetleg komolyabb célokért is játszhatunk. Nem teljesen ismeretlen helyre kerültem, hiszen Soltész István Budafokon és Zalaegerszegen is, Oláh Bálint pedig Budafokon volt a csapattársam. A posztomon jelentős a konkurencia az új klubomban, de ez is motivál a még jobb edzésmunkára és arra, hogy ki tudjam harcolni a helyem a csapatban.” – nyilatkozta a klub honlapján a dunaszerdahelyi játékos.
Pályafutása során megfordult az ETO, a Vágsellye, a Nagyszombat, Szered, Budaörs, Budafok, Paks, MTK, Diósgyőr és legutóbb a Zalaegerszeg csapatánál. A Zalaegerszeggel 2023-ban Magyar Kupát nyert.
Fotó: Kisvárda FC