A Mezőkövesd csapatánál szerepel tavasszal a DAC fiatal középpályása

By
Updated: január 17, 2024

Az NBI-ben tölti a tavaszi idényt a DAC fiatal középpályása, Szolgai Máté a Mezőkövesd csapatához igazolt  közölt a két klub. 

A 20 éves középpályás a DAC neveltje, a 2022/23-as idényt Somorján töltötte, majd felkerült a sárga-kékek felnőtt csapatához. Az őszi idényben is a Somorja  csapatát erősítette, ahol 15 mérkőzésen lépett pályára. A több játéklehetőség érdekében a téli felkészülés kezdetétől Mezőkövesden vett részt próbajátékon. Teljesítményével meggyőzte a kövesdi vezetőket, így az idény végéig kölcsönben szerepel a szintén sárga-kék együttesnél.

„Máténak a fejlődése szempontjából több élvonalbeli játéklehetőségre van szüksége. A tavalyi év során az A-csapatunkkal edzett és a Somorja színeiben futballozott. A Muñoz vezetőedzővel lefolytatott beszélgetések során nyilvánvalóvá vált, hogy a mostani idényben nehéz lenne garantálni a megfelelő játékpercmennyiséget a futballistának. Ezért Máté Mezőkövesdre ment próbajátékra, amely során meggyőzte az edzői stábot és a klub azonnal érdeklődést mutatott az opciót nem tartalmazó kölcsönvételre” – részletezte az átigazolást a klub honlapján Jan Van Daele, a DAC vezérigazgatója.

A Mezőkövesd 17 forduló után 15 ponttal a tizedik helyet foglalja el a 12 csapatos OTP Bank ligában.

Fotó: Mezőkövesd Zsóry

https://www.facebook.com/events/828403835283370