A Philadelphia Eagles nyerte az 59. Super Bowlt
A Philadelphia Eagles nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) idei nagydöntőjét, az 59....
A DAC újonnan igazolt játékosával erősít tavaszra az STK Somorja, féléves kölcsönjátékra érkezik Riquelme – közölte az STK honlapja.
A 20 éves Riquelme az egykori híres középpályás, az argentin Juan Román Riquelme nevét viseli. A brazil Sao Pauloból származó játékos a Corinthians neveltje, legutóbb a klub U20-as csapatában szerepelt. Pár napja igazolt a DAC csapatához, ahonnét kölcsönbe Somorjára került. Legubótt a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzésen pályára is lépett. „Riquelme középpályás, aki még több játékvariációt hoz a csapatba. Képes a megfelelő időben megváltoztatni a játék iramát, erőssége a labdabirtoklás és jó a rúgótechnikája. Bízunk benne, hogy az érkezése új horizontokat nyit a csapat előtt és a teljesítményeivel a segítségünkre lesz. Ugyanakkor azt is reméljük, hogy mi is segíteni fogjuk a fejlődését.” – nyilatkozta az STK honlapján Horváth Csaba sportigazgató.
A somorjai csapat Juraj Ančic vezetésével január 9-én kezdték meg a téli felkészülést, amely során már két mérkőzést is játszottak. Az első találkozón az Aranyosmarót ellen szenvedtek 5:1-es vereséget, majd a Mosonmagyaróvár együttesét verték 2:0 arányban.
Fotó: STK Somorja