A hónap gólja és a hónap játékosa díjat is bezsebelte Ammar Ramadan
Fantasztikusan kezdte az új idényt a DAC középpályása, Ammar Ramadan egyből a...
November utolsó hétvégéje is versennyel telt a bősi Kyokushin karate Oyama dojo számára.
Győr városa adott otthont a Dana Kupa elnevezésű nemzetközi karate bajnokságnak. Tíz ország 300 versenyzője sorakozott fel november 25-én szombaton délelőtt az ünnepélyes megnyitón. Köztük a bősi klub hét versenyzője
Jančovič Laura (ifi lány, -60 kg) egészen a döntőig menetelt, ahol sajnos alulmaradt magyarországi ellenfelével szemben, így ezüstérmet szerzett. Darnay Ármin (serdülő fiú, +60 kg) is bejutott az elődöntőbe, amelyből viszont ellenfele került ki győztesen. Ebben közrejátszott a nagy súlykülönbség is kettőjük között. Ármin így a harmadik helyen zárta a versenyt.
Petrik Dorka (U12 lány, -45 kg) a küzdelmeit fejrúgásokkal és test ko-val nyerte, így az eredményhirdetéskor a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Magyarics Kristóf (U8 fiú, -30 kg) is fejrúgásokkal és test KO-val győzedelmeskedett, így megérdelmelten vehette át az aranyérmet. Kiss Hanna (U8 lány, -25 kg) szintén aranyérmet szerzett, míg klubtársai, Csicsay Róbert (U12 fiú -40kg) és Takács Márk (U8 fiú -25 kg) a második helyen végeztek. Kubicsek András bíróként végzett kiváló munkát a versenyen.
Sensei Darnay Barnabás tanítványai 3 aranyéremmel, 3 ezüstéremmel és 1 bronzéremmel, valamint sok új tapasztalattal tért haza Győrből.
Fotó: Fekete Annamária
Fantasztikusan kezdte az új idényt a DAC középpályása, Ammar Ramadan egyből a...
Tovább folytatódott az Öregfiúk járási bajnoksága a dunaszerdahelyi járásban. Ezúttal remekeltek a...
Szeptember első hétvégjén rendezte meg a keszegfalvai Seishin Karate Klub a Nyitra...
Baráti hangulatú beszélgetés zajlott a dunaszerdahelyi City kávézó és cukrászdában, ahol a Sportolunk.sk polgári...
Lezárultak a nyugat-szlovákiai 5. liga déli csoportjának küzdelmei, az utolsó forduló is...
Lezárult a DAC-Slovan mérkőzés vizsgálata, komoly pénzbüntetést kapott a dunaszerdahelyi klub. Mint...
Szeptember első hétvégjén rendezte meg a keszegfalvai Seishin Karate Klub a Nyitra...
Szombaton Győrben rendezték meg a GYAC Kupa nemzetközi meghívásos birkózóversenyt, amely az...
A nyári felkészülést követő első versenyén lépett szőnyegre a dunaszerdahelyi Gaál Wrestling...
Augusztus 22-én ismét megrendezésre került a hagyományos Bősi Futás, amely a helyi...
Az elmúlt hétvégén is benépesült a dunaszerdahelyi sportcsarnok, a Bősi Birkózó klub...
A szlovákiai magyar sportportál
info@sportolunk.sk
