Ötöt rúgott a Zólyombrézónak a DAC

By
Updated: 22 augusta, 2026

Gól nélküli első félidő után beindult a DAC, és öt gólt szerzett a Zólyombrézó ellen. A kétgólos Trusa mellett Ramadan is főszereplő volt, aki a gólja mellé két gólpasszt is kiosztott. Újabb saját nevelésű játékos mutatkozott be a DAC csapatában, Csóka Bálint a 60. percben lépett pályára.

A mérkőzés elején a DAC volt az aktívabb, Trusa az 5. és a 10. percben is veszélyeztetett, de Trnovský hárítani tudott. A sárga-kékek továbbra is aktívak voltak, a 27. percben azonban Owusu közelről a kapu fölé lőtt. A 33. percben a Zólyombrézó is megszerezhette volna a vezetést. Deml a bal oldalon tört előre, remekül ugratta ki Silagadze, akinek szögből leadott lövése kevéssel elkerülte a kaput.

A második félidőt ismét a hazaiak kezdték jobban. A 48. percben Trnovský lábbal hárította Owusu lövését. Az 50. percben Ramadan gyönyörű szabadrúgásból a léc alá bombázott, így a DAC megszerezte a vezetést – 1:0. Két perccel később Ouro ugratta ki Ramadant a bal oldalon, aki visszagurított Trusának, ő pedig a kapuba lőtt – 2:0. Az 58. percben Matej Trusa másodszor is eredményes volt, miután értékesítette Gagua passzát – 3:0. A DAC a harmadik gól után sem állt le, a 63. percben pedig Ramadan szögletét követően Blažek fejjel talált a kapuba – 4:0. A 89. percben Csóka passza után Ouro került helyzetbe és közelről nem hibázott – 5:0.

Niké liga – 5. forduló:
FC DAC 1904 Dunaszerdahely – FK Železiarne Zólyombrézó 5:0 (0:0)
Gólszerzők: Ramadan (50.), Trusa (52., 58.), Blažek (63.), 89. Ouro
Sárga lapok: Bationo (45.) – Deml (45.+), Šiler (73.), Rusnák (79.), Hakobyan (88.)
Játékvezető: Ziemba – Pacák, Kmec – 3.788 néző
DAC: Filipe – Trontelj (79. Sylla), Blažek, Nemanič, Modesto (60. Csóka)- Owusu (79. Jenčuš), Ouro, Bationo (60. Diongue), Ramadan – Trusa (60. Gueye), Gagua
Zólyombrézó: Trnovský – Lampreht, Krivák, Luka (60. Rusnák) – Kováčik (69. Hakobyan), Chyla, Paraj, Deml – Silagadze (60. Khiminets), Šiler (75. Duraj), Chrien (69. Mrvaljevic)