Venezuelai középpályással erősít a DAC

By
Updated: september 5, 2023

Venezuelai középpályással erősít a DAC, a sárga-kékek csapatában folytatja Andrés Josué Romero Tocuyo – közölte a klub honlapja.

A 20 éves középpályás egy éves kölcsönjátékra érkezik, további vételi opcióval. Pályafutását a venezuelai Monagas SC csapatában kezdte, ahol már fiatalon, 16 évesen bemutatkozott az élvonalban. 100 mérkőzésen lépett pályára a felnőttek között, ezalatt 8 gólt szerzett. Tagja volt a korosztályos venezuelai válogatottnak, a felnőttek között pedig 3 mérkőzésen lépett már pályára.

„Andrés az egyik legígéretesebb venezuelai középpályás, aki nagyon megbízható és szívós játékos, az erőnléti és technikai képességek jó kombinációjával. A hatos és a nyolcas pozíciójában is képes futballozni. Már tizenkilenc esztendősen bemutatkozhatott hazája felnőttválogatottjában, emellett Dél-Amerika legjelentősebb klubsorozatából, a Libertadores-kupából is rendelkezik tapasztalatokkal. A versenysorozat keretén belül a Boca Juniors legendás La Bonbonera stadionjában is futballozhatott. A vezetői képességeiről árulkodik az a tény is, hogy ilyen fiatalon az övé lett klubjában a csapatkapitányi karszalag. Üdvözlöm Andrést Dunaszerdahelyen és bízom benne, hogy közösen sok örömteli pillanatot élünk át” – nyilatkozta a klub honlapján Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370