Szerb szélsővel erősít a DAC

By
Updated: 1 júla, 2026

Szerb szélsővel erősít a DAC, a sárga-kékek csapatában folytatja Uroš Kabić.

A 22 éves játékos az újvidéki Vojvodina neveltje, melynek mezében 16 évesen mutatkozott be a szerb élvonalban. 2023-ban 800 ezer euróért igazolt a belgrádi Crvena Zvezda csapatához, majd fél évet az olasz Torino együttesénél töltött. 2024-ben a Cukaricki, 2025-ben az OFK Belgrád együttesében szerepelt. A szerb élvonalban 90 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 5 gólt szerzett.

„Nagyon boldog vagyok, amiért a DAC játékosa lettem. Lehetőségem volt megtekinteni a stadiont és az akadémiát, a látottak pedig kiváló benyomást tettek rám. Amikor értesültem a klub érdeklődéséről és arról, hogy immár öt éve figyelnek, egyszerű volt a döntés számomra. Szeretném győzelmekhez segíteni a csapatot, folyamatosan javulni és közösen minél több sikert elérni. Remélhetőleg a szurkolók támogatását viszonozhatom a játékommal, főleg az ez-egy elleni szituációkban, a kreativitásommal és a támadójátékba hozott képességeimmel” – nyilatkozta a klub honlapján Kabić.

„Uroš Kabić saját generációjának a legnagyobb tehetségei közé tartozik a szerb futballban. Egy modern szélső érkezett hozzánk, aki nagyon gyors, technikás és képes az egy-egy elleni párharcokat sikerrel venni, aminek köszönhetően veszélyes támadójátékosként jellemezhetjük őt. A fiatal kora ellenére már értékes tapasztalatokat gyűjtött a szerb élvonalban és Olaszországban is. Bízunk benne, hogy a DAC-nál ideálisak a körülmények a további sportfejlődésére és hogy a benne rejlő lehetőségeket képesek leszünk fokozatosan kiaknázni együttesünk színeiben” – részletezte az átigazolást Jan-Peter Martens sportigazgató.

Uroš Kabić a DAC második nyári igazolása, a norvég balhátvéd, Simen Juklerød után.