Saldanha távozik a Ferencváros csapatától
Távozik a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától Matheus Saldanha. A klub pénteki tájékoztatása szerint...
Győzött Zsolnán a Niké Liga rájátszásának 10. fordulójában a DAC és a negyedik helyen zárta az idényt. A sárga-kékek megküzdhetnek a Konferencia-ligáért, amiért rájátszást fognak vívni.
A mérkőzés a zsolnai csapatkapitány, Zomáš Hubočan számára különleges volt, ugyanis a 39 éves hátvéd befejezte játékos pályafutását. Jól kezdett a DAC, már az 5. percben egy kipattanó labdát Blaško lövését blokkolták. A 36. percben megfogyatkozott a DAC. Egy szöglet után ellentámadásba lendült a Zsolna, Káčer iramodott kapura, végül Redzic állította meg, amiért piros lapot kapott. Az első félidő végén még Adango próbálkozott, Filipe bravúrral védett.
A szünet alatt Dimun és Herc is pályára lépett, de a Zsolna részéről jöttek a helyzetek. Az 55. percben Adang nem ért el egy labdát, majd Ďatko egy veszélyes helyzetnél megcsúszott. A 69. percben vezetést szerzett a DAC! Kapanadze lövését Badzgon még kiütötte, az érkező Anzdouana pedig betalált – 0:1. A 85. percben 20 méterről Adang egyenlített, de öt perc ellenőrzés után a gólt lesállás miatt érvénytelenítették.
A DAC végül elhozta a három pontot Zsolnáról, de mivel a Nagyszombat is győzött, a sárga-kékek a negyedik helyen zárták a táblázatot. A DAC május 20-án kedden a Konferencia ligáért a Nagymihály csapatát fogadja a MOL Arénában.
Niké Liga, 10. forduló:
MSK Zsolna – FC DAC 0:1 (0:0)
Gólszerző: Andzouana (69.)
Piros lap: Redzic (36.)
Játékvezető: Gemzický – Štrbo, Vitko – 2.422 néző
Zsolna: Badžgoň – Kopásek, Hubočan (K) (90+3 Kelembet), Gidi (46. Drame) – Ďatko, Káčer, Sauer (79. Prokop), Bari (70. Prokop) – Iľko (70. Kaprálik), Adang, D. Ďuriš
DAC: Filipe – Yapi (68. Kapanadze), Kačaraba (K), Csinger, Mendez – Tuboly, Bajo (90. Brunetti), Blaško (46. Dimun) – Sylla (68. Andzouana), Djukanović (46. Herc), Redzic