Kilencgólos mérkőzésen győzött a PSG a Bayern München ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a...
Újabb játékos érkezését jelentette be a DAC csapata, a sárga-kékek mezében folytatja pályafutását a 20 éves ghánai Clement Ansah – közölte a klub honlapja.
Clement Ansah Ghánában nevelkedett, a Mighty Jets Accra csapatában mutatkozott be a felnőttek között. 2023-ban a Bofoakwa Tano csapatához igazolt, majd az északmacedón FC Shkupi együttesénél folytatta. Az elmúlt idényben a török másodosztályú FK Corum csapatánál szerepelt, ahol 27 mérkőzésen lépett pályára.
A DAC csapatával kétéves szerződést kötött 2027 nyaráig, további egy éves opcióval.
„Örömmel jelentjük be Clement Ansah leigazolását, aki egy erős, labdaszerző és kiváló fizikai adottságokkal rendelkező középpályás. A legutóbbi idényben alaposan figyelemmel követtük a fejlődését és amikor lehetőség nyílt a szerződtetésére, akkor emellett döntöttünk. A stílusával és a jellemével tökéletesen illik a csapatunk értékrendszerébe, és bár bízunk a képességeiben, azzal is tisztában vagyunk, hogy szüksége lesz bizonyos időre, mire megszokja az itteni bajnokságot” – részletezte az átigazolást a klub honlapján Jan Van Daele ügyvezető igazgató.