Büntetett a Fegyelmi Bizottság, fizethet a DAC és a Nagyszombat

By
Updated: 12 decembra, 2025

Megtartotta heti ülését a Szlovák Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága, amely megtárgyalta a DAC-Nagyszombat mérkőzésen történt incidenseket.

A Niké Liga 17. fordulójában a DAC 3:1 arányban legyőzte a Nagyszombat csapatát, de a Spartak szurkolók ezúttal is hozták szokásos formájukat. A pirotechnikai eszközökön kívül szinte az egész mérkőzésen magyarellenes rigmusokat énekeltek. Ráadásul a mérkőzés végén a két csapat között incidens alakult ki, amit szintén büntetett a bizottság.

„Az FC DAC 1904 Dunaszerdahely – FC Spartak mérkőzésen súlyos incidensekre került sor, ahol mindkét szurkolótábor sértő, gyalázkodó, sőt szélsőséges jellegű bekiabálásokat követett el. Különösen a nemzetiség elleni megnyilvánulások intenzitása érte el elfogadhatatlan szintet a FC Spartak szurkolói részéről, amit a Fegyelmi Bizottság az ő esetükben ismételten megállapít. A mérkőzés esetében a Fegyelmi Bizottság magasabb összegű pénzbírságot szabott ki, és a vendégklub számára védelmi intézkedésként megtiltotta, hogy jegyeket rendeljen az adott idegenbeli mérkőzésekre, a visszaesés mértéke és az elkövetett vétségek súlyossága alapján.

A Fegyelmi Bizottság részletesen foglalkozott annak a helyzetnek a kiértékelésével is, amikor a DAC Dunaszerdahely egyik szurkolója a tömeges összetűzés során kapcsolatba került a pályán tartózkodó játékosokkal. Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy a hazai klub állásfoglalásában azonosította az érintett szurkolót és megadta a személyazonosságát. A több szögből készült kamerafelvételek alapos kiértékelése után a Fegyelmi Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy bár a szurkoló részéről valóban történt megengedhetetlen kapcsolatfelvétel a játékosokkal, ez a kontaktus nem volt támadó jellegű, és nem volt bizonyítható, hogy a szurkoló bárkit fizikailag bántalmazott volna. Emiatt a Bizottság nem szabott ki egyéni büntetést a szurkolóra, hanem kizárólag a hazai klubot vonta felelősségre a rendezői szolgálati kötelezettségek nem megfelelő teljesítése miatt. Ennek ellenére a Fegyelmi Bizottság az ilyen jellegű incidenst elfogadhatatlannak, rendkívül veszélyesnek és a játékosok egészségét és biztonságát potenciálisan veszélyeztetőnek tartja.“ – áll a szövetség közleményében.

A büntetések kiosztásánál a DAC futballklubot 3000 euróra büntették a szurkolói viselkedés és a rendezői hiányosságok miatt. Szintén a szurkolók viselkedése miatt 5000 euró büntetést kapott a Nagyszombat, ráadásul a vendégszurkolók nem vásárolhatnak jegyet a következő dunaszerdahelyi mérkőzésre. Továbbá a szövetség kötelezi a nagyszombati klubot a MOL Arénában keletkezett károk megtérítésére.

A két kiállított játékos, a DAC részéről Taras Kacharaba, a Nagyszombat csapatából pedig Lazar Stojsavljević is három mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Fotó: DAC 1904